Anfauglith, a fojtogató füst, ami egykor Ard Galen névre hallgató, nagy füves mező volt, Morgoth pusztává tette Beleriand 3. legnagyobb csatájában a Dagor Bragollachban, mikor serege kitört az angbandi ostromzárból és felperzselték a vidéket. Az árnyak seregei, az orkok, pókok, trollok, farkasok, balrogok és egyéb teremtmények szinte már az egész északot uralták. Ezért néhány évvel később, mikor a Nolda és ember seregek újra megerősödtek, készen álltak az összecsapásra. Mhaedros** kinek északkeleten volt birtoka, önként jelentkezett a felderítői feladatra. Lovasíjászaival egy földúton igyekezett nyugatra, mikor rájuk sötétedett. Valahol Anfauglith közelében jártak,  már csak sétáltak a lovaikat vezetve. Az egyik Noldának eszébe jutott, hogy fáklyát gyújt, de Mhaedros egyből kikapta a kezéből és sebtében eloltotta.

-Eszébe ne jusson még egyszer valakinek!-nézett körbe csapatán, amikor távolabbról farkasvonítás hallatszott.

-Á már késő!Hiába volt csak egy másodpercnyi fény, de az ordasok máris kiszúrtak minket. Hajtsátok biztonságos helyre a lovakat és fel a fákra!

A felderítők hang nélkül felmásztak a törzseken, ám Mhaedros lent maradt. Újból meggyújtotta a fáklyát és a földbe szúrta. Erre egy csomó farkas vonított és elindult a fény felé. Látták a fáklya mellett álló tündét, aki lassan a tegezébe nyúlt, majd a húrra illesztette a vesszőt. Behunyta a szemét és várt. Vett egy nagy levegőt, majd kifújta és erősen fülelt. A farkasok először nem mertek rá rontani, mert érezték a többi tündét is. Az állatok csak kerülgették a helyet és Mhaedros erejét mérték fel. Végül úgy döntöttek, minden oldalról egyszerre mennek rá és széttépik. Mhaedros felkapta az íját és egyből fejbe lőtte a fénybe ugró alfahímet. A többi 6 magabiztosan berohant oldalakról és hátulról, de egyszerre zuhantak a földre a szépen tollazott tünde nyilaktól. Az alfa-hím azonban felállt és fogait csattogtatva megint megindult a Nolda herceg felé. Azonban Mhaedros újabb két nyilától, amit a szájába és a szívébe lőtt, végleg búcsút mondott az élettől. A farkasok még kétszer akarták megölni a herceget, egyre nagyobb létszámban. Mindenkit leterítettek aki csak akár az orrát is bedugta a fénybe. Mhaedros mindvégig csukott szemmel célzott és mindig talált. A 3 szerencsétlen próbálkozás után aztán felfogták, hogy lehetetlenség élve elérni a fáklya mellett álló alakot, aki 11-et lőtt le méghozzá csak 3 vesszővel. Mhaedros ujjai újból a húron voltak és a vessző tollát borzolgatták, mikor egy mély torkú üvöltés jelezte a farkasok meghátrálását és a tündék győzelmét. Az ordasok szépen elkullogtak, miután erősen megfogyatkoztak. Mhaedros csapata ott várta meg a hajnalt. Ekkorra már rég elküldte 10 emberét a szomszédos törp, tünde és ember királyságokba. Mhaedrosék beljebb merészkedtek Anfauglith földjére. Déltájt járhatott az idő mikor az apró kavicsos és hamus talajon egyszercsak megálltak, mert messziről porfelhőt hozott a szél. Ugyan a felhő miatt nem láthattákl, hogy mi közeleghet, de abban biztosak lehettek, hogy ellenséges. Óriási túlerővel számolhattak, ám a tündék követték vezérük utasításait, miszerint ha az idegen sereg ide ér, felveszik velük a harcot. De volt még idejük bőven. Ezalatt Mhaedros a leghűségesebb emberével beszélte át a teendőket.

-Jól figyelj rám! Gyorsan ástok egy nagyon széles árkot és amennyi karót csak tudtuk összeszedni, azt mind hegyezzétek ki és rakjátok bele, ha feltűnnek a látóhatáron, akkor gyújtsátok is meg őket. Senki nem léphet át. Majd álljatok a tűz mögé és sorozzátok meg őket rendesen! Csak remélni merem, hogy időben ideérnek a többiek.

Nehéz, fáradságos munka után kész volt a 6 km széles árok. Tele tűhegyes karókkal. Sajnálatosan a lovakat mind le kellett ölniük, hogy felstócolják az árok innenső oldalán. Mögöttük rejtőztek az íjászok, várva az ellenség érkezését. A por elültével meg is jöttek. Méghozzá a keletlakók harci szekerekkel. Nagy lendülettel jöttek és nehéz páncélos lovaikkal a karósánc felé rontottak, de amint kigyúltak a tüzek, a lovak ijedten húzódtak vissza. Néhány szekér felborult. A tűzön át, aztán nyilak jöttek, nem egy tüzet fogva csapódtak a keleti embereknek. A királyuk intett a buzogányával, és az emberei fel-alá kezdtek lovagolni. Keresték az átkelhető pontot, és nyilakkal tartották a tündéket a helyükön, amíg az orkok megérkeznek. A király néhányukat leszállított a szekeréről és a járműveiket a tűzbe dobatta.
-Át a szekereken a tündékre!
A tündék felálltak és egy sort lelőttek a szekereken áthaladók közül. Ezzel feladták a biztonságot és sok vadember nyilának lettek így a célpontok.
-Le! Le! Fedezékbe!-kiabálta Mhaedros, miközben egy keletlakó megmászta a lovakat és közvetlenül előtte bukkant fel, egy felajzott íjjal. A tünde nem habozott, hanem megragadta a torkát és jobbjával a gyomrában tolta a kardját. Majd visszalökte a hullát. A tündék összegyűjtötték az ellen hulláit és tovább építették a hulla erődöt. Tovább lőtték a keletlakókat. Minden tündére tripla annyi ember halott jutott és egyre többen másztak át. Eddig mindig visszaverték őket. Minden egyes visszaverés életeket követelt. Így maradtak a végső rohamkor már csak 10-en. Mhaedros és tündéi egymásnak vetették hátukat és felkészültek.
-Gyerünk fiúk legyen emlékezetes a finálé!
A taktika egyszerű volt és bátor. Minden harcost aki felmászott azt berángatták a mélybe és halomra ölték őket odalent. De kezdtek fáradni és új csapatok jöttek. Sorban ölték le a tündéket. Lefejezések, végtagcsonkítások kivéreztetések és kibelezések is akadtak. Mhaedros is kapott egy lándzsát a vállába, de még talált egy nyilat az egyik társában. A hullák közt feküdve kilőtte a nyilát. A sok vérveszteségtől már hallucinált. Egy nyilat lőtték ki, most mégis egy tucat nyilat látott kiállni a keletlakó mellkasából. A test pedig hangtalanul rápuffant Mhaedrosra és eltakarta testét. Hallucinációja azonban igaznak bizonyult, mert megérkeztek az egyesült hadak. Emberek Dor-Lóminból és Brethilből, Tündék Nargothrondból, Lindonból és Ossiriandból és Törpök is jöttek a kék hegységből. Ez volt a valaha látott legnagyobb szövetség, Dagor Bragollach óta. Könnyedén legyűrték a keletlakók maradékát. Átűzték őket a karósánc túloldalára, miután eloltották a tüzet. Az ork légiók elég közel jártak ahhoz, hogy lássák a történteket és visszakozzanak. A szövetség földet szórt a halottakra és felkészült az orkok utáni vadászatra. Ez már egy másik történet.