A világ teremtése után kicsivel, megteremtődött maga a gonosz is. Morgothnak hívták, a világ fekete ellenségének. Nagy erődöt épített északon és mellette hatalmas fegyverraktárt is. Ez volt Angband, a Vaspokol. Beleriandot, csakúgy mint Középfölde számos földjét, ahol nem hegyek, sivatagok vagy tengerek uralkodtak, hatalmas erdők uralták. Bennük pedig sokfajta, szép állat élt. E földeken még sem ember sem tünde sem törp se élt. Csakis állatok. Ám minen egyes északabbra élő állat, aki az Angband körüli erdőkben éltek megfertőzödtek. Testük kinövésekkel voltak tele, eltorzultak és elméjüket megszállta a gonosz. Néhányuk pedig maguk is irtották a fákat. Miután Illuvatár* megteremtette az élethez szükséges alapokat, megpihent és hagyta, hadd alakuljon ki az élet és folytatódjon, ahogyan azt ő megálmodta. Orome a nagy vadász, Vala* volt és szívesen járta lova, Nahar nyergében az erdőket. Gyönyörködött atyja munkájában. Egynap Nahar ismét észak felé vette az irányt, mert Orome vadkant akart lőni. Talált is egyet, de nem épp olyant, mint amire számított. Hatalmas volt. ostoros farka, 12 agyara és gerincéből lándzsanagyságú csonttüskék meredeztek. Mellső két lába karmokban végződött. Egy perc habozás után Oroménak rontott és lerántotta őt Nahar nyergéből. A Vala gurult egyet az avaros földön és végül a hátán állt meg. A rémség meg felette volt és az arcába lehelt. Az állat kitátotta hatalmas száját, mire a vadász egy nyilat döfött a koponyájába a torkát át. Miután pedig megúszta a dolgot, tőrével levágta a malac fejét és a nyeregre kötve, már sietett is Eruhoz.

- Mi hír a nagyvilágban Orome- szólította meg Eru.ű

-Hát ez.- emelte magasba a vadkan fejét Orome.

-Kétséget kizárólag Morgoth fertőzte meg.

Orome bólintott

-De ez nem bizonyíjtja azt, hogy többen is vannak.

-Én azért körülnéznék még. Ha ezekből még van több is, nem hagyhatom, hogy a nemsokára érkező gyermekedre veszélyt jelentsenek. 

A párbeszéd után a fejet a trón előtt hagyta, majd a fegyverraktárt megjárva, keményen kivágtatott Valinor* kapuin és belevetette magát Beleriand ősi vadonjába.

-Járj sikerrel!-jiáltott utánna Eru.

Nahar átrohant a Valinort és Beleriandot összekötő földnyelven és máris Hithlumban kötött ki, Középfölde legnyugatibb részén. Percek alatt elérték az erdőt de nagyon sokáig semmi említésre méltó dolgot nem találtak. Orome már-már megynyugodni látszott, hogy Erunak tán mégis csak igaza volt, amikor egy sáros ösvényényen patanyomokat vélt felfedezni. A szempillantásnyi idő múlva üvöltést hallott a csalitosból, majd még messzebb a távolból is. Előkapott egy nyilat. Meghúzta a húrt és hátrafordult a nyeregben. A lova is ideges volt és megérezte a veszélyt, ám ő az ellenkező irányba bámult. Feszült csend volt, amit végül a ló vad nyerítése tört meg. A Vala azonnal megpördült a hátasán és az ösvény két szélén élló bokrokra célzott. A remegő növények ijesztőek voltak, így Orome mindkettőre lőtt és így megszűnt a vélt veszély. Viszont a levelek mögött nem az volt, mint amire számított. Rá is jött, mikor a személy akire rálőtt, nem éppen volt vicces kedvében. Egy másik Vala volt, Orome barátja Tullkas, a nagy harcos. Lovával együtt a földön kuporgott.

-Vigyázz hová lősz, a végén még eltalálsz valakit. Felült a lovára és az állat is felemelkedett vele.

-Eru küldött ki ide és nem sokkal utánad indultam. Beszélgetésüket az előbbi lény ordítása zavarta meg. Mindketten a hang felé fordultak, majd árkon-bokron át keresték a hang forrását. Orome jócskán lehagyta Tulkast, és mire hátranézett, társa nem volt sehol. Eltűnt az előző kanyar mögött.

-Orome!-visszhangzott Tulkas kiáltása. Nahar ismét megfordult és már vitte is gazdáját a kanyaron túlra. Tulkas a kardjával vagdosta a szárnyas lényeket, a denevéreket, amik szintén Morgoth teremtményei voltak. Orome megmentette. Sorozatba  lőtte a nyilakat a szörnyekbe. Azok hamar feladták és elrepültek. 

-Hálás köszönet.

-Majd meghálálod. -válaszolt Orome. Ekkor ugrott ki az a hatlábú, egyszemű ragadozó, akinek az ordítását hallották legutóbb. A két Valára mordult, majd Orome lovának ugrott, de Nahar lerúgta hátsó patáival. Nem adta fel. Megint ugrott. Ezúttal Tulkas kardja pördült a levegőben és az állat fejében állt meg. Orome pedig még egyszer belelőtt.  Tovább lovagoltak sietősen. Tovább irtották a szörnyeket. Egy erdei pataknál aztán nagyobb összecsapásra került sor. Mindketten leszálltak a hátasukról és gyalog irtottak. Tulkas felé kezek nyúltak, de ő levágta mindet. A két Vala magasba dobta a fegyverét, majd az egymás fegyverével küzdöttek tovább. A lovak csakugyan. Rúgtak és haraptak. Köröttük tetemek. Hiába istenek lévén sebezhetetlenel, de a túlerő lenyomhatta őket  Északról óriás pókok, Délről denevérek, Keletről pedig Lángostoros Balrogok jöttek. Tűzkardjaikkal égették a fákat és a talajt. Ekkor a patak vizéből előjött Ulmo**, a vizek valája és háromágú szigonyával ölte az Úlaírokat* Megpróbált minden fát eloltani. Aztán szörnyek százait folytotta vízbe. Jött Aule** is a föld Valája. Előbújt az egyik repedésből. Hatalmas kalapácsával sulykolta a földbe a denevéreket és a bikafejű fejszés lényeket is. Még két vala, pontosabban a gyermekeik is megjelentek. Manwé** a Valák vezetője, az egek ura az óriás sasokat küldte. Azokat pedig Thorondor** irányította. Yavanana a Női vala pedig a növények úrnője, az enteket küldte, míg ő maga varázslatokat küldött a fákra, hogy azok mihamarabb meggyógyuljanak. Csata folyt földön, vízen, levegőben. Természetesen a Valák győztek. A szörnyek meghajoltak előttük és elkotródtak. Máshol újraszerveződtek és a gonosz újra megszállta az erdőt. Újra és újra, egészen a tündék eljöveteléig.

Illuvatár= Másnevén Eru az egy. Ő áll mindenek felett. Középfölde és a mindenség megalkotója. A valák és egyébb szellemek atyja.

Vala= Istenség

Valinor= a valák városa. Az örök város

Úlaírok= Balrogok