Beleg a doriathi Sinda tündék egyik legjobb katonai vezetője volt. Emellett kiváló nyomkereső is volt. Szinte éjjel-nappal a határokon harcolt barátjával Túrinnnal, váltakozó sikerrel. Egyszer ők győztek, egyszer az ellenség. A frontvonal közel egy éve megmerevedett és az orkok terve, hogy gyorsan lerohanják Doriathot, megbukott és állóharc lett a vége. Most Thingol, Doriath királya híreket kapott, miszerint a határ északi részén áttörésre készülnek az orkok. De előbb még várnak, hogy megérkezzen az erősítésük. És ha megérkezik, egyesülve elsöpörhetik a tünde vonalakat. Thingol maga elé hívatta Beleget, hogy csapatot adjon mellé és megakadályozza az erősítés megérkezését. 12 harcosa mellett magával vitte még legnemesebb fegyverét, fekete ébenfa íját. Nevét is innen kapta. Cúthalion*. Melian, Thingol felesége, megnyitotta a határon felhúzott erős varázsfalat és átengedte őket. A Sindák ráfordultak az Északi Útra és a cuppogó sárban haladtak egészen sötétedésig haladtak. Ezután egy barlang mélyén gyújtottak tüzet. A szabadban nem mertek, hisz ellenség vette körül őket és azonnal az életükkel játszottak volna.

-Mit gondoltok?-kérdezte Beleg

-Hát uram, ha másnapra talán eláll az eső, akkor megkereshetjük az erősítésük nyomait és csapdát állíthatunk nekik.

-Helyes meglátás. Minél előbb szét kell zilálni vagy elkergetni az orkokat. Semmiképpen sem egyesülhetnek a határ menti csapataikkal, mert akkor befellegzett. De most irány pihenni, hisz holnap nem kis feladat vár ránk. Emellett még kérek két önkéntes őrszemet a barlang szájához. Holnap találkozunk.

Az este eseménytelenül telt. A két őr egyfolytában a határt bámulta és a lángoló ork fáklyák hosszú sorát, ami egészen délig vezetett. Másnap reggel kipihenten indultak útnak, hogy kiderítsék hány mérföldre van az orkok utánpótlási vonalának eleje. Egész úton ároktól-bokorig, bokortól-fáig lopakodtak Beleg vezetésével, aki egyszerre két dologra is figyelt. Hallgatta az őket körülvevő lények neszeit, hogy melyik ork milyen messze van tőlük, és szemeit a talajon tartotta, hogy valami olvashatót találhasson. Nem is kellett sokáig kutakodnia, rábukkant egy vékony csapásra, amit a gyakorlott szem is csak nehezen vesz észre. Elhajlott fűszálak, néhány frissen letört ágacska tarkították. Ez az ösvény északnyugatra vezetett és úgy tűnt, elég gyakran használták. Beleg fülei most is egy közeledő állat érzékeltek és mindenkit elbújtatott. Kisvártatva be is futott egy ordas a, tündék rejtekhelye közelében állt meg. Lovasa egy nyüzüge ork volt, aki nem vette jó néven, hogy állata megállt egy bokor mellett, hiszen sietniük kellett volna. A farkas izgatott szimatolása viszont neki is felkeltette érdeklődését ezért levette hátáról a csavart hegyű lándzsáját és megbökdöste a bokrot. Egy kéz nyúlt ki és megragadta az orkot. Egy másik pedig elvágta a torkát. Ezzel egyidejűleg a farkast is lelőtték.

-Nézzétek! Egy üzenet volt nála-lengette meg a ork vésésekkel teleírt rongydarabot Beleg-el tudja valaki olvasni?

-Talán én próbát tehetek-jelentkezett az egyik íjász és elvette a kapitánytól az üzenetet.

 A levélben az alábbi állt(nyers fordítás): A vég hamarosan eléri a tünde mocskokat. A seregeteknek két óra múlva kell megérkezniük. Addig is egy óra múlva küldünk még egy futárt.

-Akkor sietnünk kell, csak egy óránk van.

Mindenki emberfeletti tempót diktált magának, hogy elkészüljön a terv. A terv ami abból állt, hogy annyiféle csapdát állítsanak a két sereget összekötő úton, amennyit csak lehet. Letelt a egy óra és a futár közeledett a csapdák felé. Ismét elrejtőzött mindenki, de most egy távolabbi helyre, nehogy ez a farkas is kiszúrja őket. A farkas ügyesen átugrált és kikerült minden veszélyt.

-Hagy menjenek! Nyolcan követjük őket. A többi négy készültségben várakozik és akárki ellenség közeleg, megpróbáljátok megállítani.

A farkas ez idő alatt már a látóhatáron kívülre került, ezért újra Beleg feladata volt a nyomkeresés és a kutatás. Kiolvasta a farkaslábnyomokat a kissé sáros avarból. Még melegek voltak. Gyorsan, lopva szedték a lábaikat, 5 percenként meg-megállva, a nyomokat olvasni, amik most egy meredek dombra vezettek fel. A tündék legörnyedtek és nagyon óvatosan kitekintettek mögüle. Minden úgy volt ahogy sejtette. Az orkok sokkal közelebb vannak mint azt bárki is sejtette volna. Visszahúzódtak és Beleg gondolkozóba esett,

-Ezeknek még 20 perc sem kell, nemhogy 1 óra és máris a határ északi részénél lesznek. Ennyi erővel és sebességgel 1 óra múlva akár a határ déli végéig is eljuthatnának. Megpróbáljuk őket megállítani annyi emberrel, ahányan vagyunk.

Visszamásztak a dombra, amikor lelőttek 3 tündét. Beleg hátrapillantott és ork íjászokat vélt látni a domb lábánál.

Erre! Utánam!-kiabálta Beleg kinek tekintete még mindig az íjászokat fürkészte. Nem nézett a lába elé és felbukott egy kőben, egy másikban meg beverte a fejét. Arra ébredt fel, hogy egyik embere rázza őt. Beleg hirtelen felugrott de ismét beverte a fejét, ezúttal egy vasrácsos szekér tetejébe. Elfogták őket. A szekeret 2 farkas húzta akik a menetoszlop közepén haladtak, így nem sok esély volt a szabadulásra.

-Hol vagyunk? És mennyi időt töltöttem ájultan?

-Miután beverted a fejed uram, mi megadtuk magunkat és begyömöszöltek minket ebbe a büdös, véres mozgóbörtönbe. Ez alig 10 perce történt.

-Kuss legyen vagy megnyúzlak titeket!-döngette meg a rácsokat hatalmas bunkójával egy tagbaszakadt ork akinek a foglyok őrzése volt a feladata. Ott haladt szorosan a kocsi mellett.

-Merre tartunk? Közeledünk már a határ északi részéhez?-kérdezte az egyik tünde és keményen a rácsokba kapaszkodva rázni kezdte a kocsit.

-Engedj ki hagy öljelek meg.

-Azt mondtam kuss legyen- kiáltotta az ork dühösen és félkézből a tünde bal kezére csapott.

Hangos reccsenés hallatszott, amit aztán még hangosabb ordítás követett, mikor a tünde a kocsi hátuljába zuhant.

-Mi? Északi határ?-kérdezett vissza az ork gúnyosan nevetve-a határotok déli részére tartunk. Csak nem, sikerült titeket átvernünk? Az harcost akitől azt a hírt kaptátok, hogy mi az északi részhez tartunk és egyesülni akarunk a társainkkal hazugság volt. Eleve téves információkkal engedtük útnak, bízva abban, hogy a magadfajtátok elfogják és kihallgatják. És lám, bejött.

Az ork továbbra is kajánul röhögott mialatt elértek délre. Aznap már nem haladtak tovább, hanem egy ideiglenes tábort építettek, hogy másnap innen indítsák meg a támadást. Beleg az egyik sarokban próbált szundítani egyet az összekapart szalmaágyán, mikor megdöngették a rácsot mellette.

-Kellj fel! Gyerünk!

Beleg nem tett egyebet csak arrébb csúszott és próbált pihenni. De amikor meghallotta, hogy a nevén szólítják, lassan a rácsokhoz kúszott.

-Beleg. Kiszabadítunk titeket.

A hang nem másé volt, mint Túrin Turambaré, Beleg barátjáé, aki a déli határon harcolt.

-Visszaviszünk titeket a mieinkhez.

A társaság egy hang nélkül eltűnt, csak a megölt ork testeket hagyták hátra. Másnap Thingol is értesült a történtekről és kockáztatott. Kivonta északról erejének nagy részét és délre küldte, annak reményében, hogy lesznek elegen az egyesült ork erők megállításához. A tündék erősítése időben megérkezett, mikor az ellenség mozgolódni kezdett. 

A tündesereg egy jól kitervelt  rajtaütésre készültek amihez kettéosztották a sereget. A kissebbiket Beleg, a nagyobbat Túrin vezette. Az orkok egy szűk erdei ösvényen haladtak lefelé, pont onnan indultak, ahonnan Beleget kiszabadították. Az orkok rendezett sorai kiértek az ősvényről és most már sziklás, fás dombok vették körül őket. A gyanútlan katonák nem sejtettek semmit, amikor a nyilakat eresztettek beléjük és szétriasztották őket.  A sereg eleje menekült ahová csak tudott, de Beleg 2000 fős serege llevadászta a legtöbbet. Akirót meg nem kaptak el azzal végeztek a csapdák. Az orksereg hátulja mit sem tudott erről, amikor egy szakadék mentén haladtak el. Túrinék kitörtek az erdőből és hangos ordítással, hamar véres mészárlást rendeztek és kis veszteség mellett mindet a szakadékba lökték, ahol szörnyethaltak. Ez a csata a tündék győzelmével ért véget.

Cúthalion= Erősíjú