Az egész úgy történt, hogy a gonosz erdei pókok akik Morgoth** ( Szauron mestere) által teremtett Ungoliant** ivadékai ivadékai megszállták a tündék birodalmát és elloptak három tünde gyereket. Thranduil király Oropher** fia nagyon dühös volt ,hogy az ellenség csak úgy jár-kel az ő birodalmában. Kiküldte tehát a fiát és Taurielt** akibe a fia szerelemes volt de ezt Tauriel nem tudta. A herceget Legolasnak hívták. Este indultak útnak amikor a pókok** érzékei tompulnak de a tündék még mindig élesen látnak és nyílvesszőik még a legapróbb szemet is eltalálják a sötétben. Fáról fára ugráltak, nesztelenül. Míg rá nem bukkantak az első pókra.
-Majd én. mondta Legolasz majd előhúzott egy kést és szépen lecsúszott a fáról és a pók torkának szegezte. Az rögtön megpróbált megfordulni és belemarni de a tünde erősen szorította.
-Ne mozdulj és mondj el mindent vagy megöllek! Fekete nyelven válaszolt:
-Ha a gyerekekről kérdezel ők halottak és te is meghalsz mocskos tünde. Mind meghaltok. Röhögte az utálatos állat. A szavak a torkára forrtak mivel a tünde a szavak hallatán átvágta a torkát. Egy szúrás a torokba és az állatnak annyi. Vonaglott még egy kicsit aztán kimúlt. Ekkor Tauriel szólt.
-Pókok közelednek északról. Gyere fel azonnal. Miután felment a fára azonnal befutott az első pók aki hívta a többieket. 50 pók közeledett sebesen. A dögöt nézték.
-Tünde penge. mondta az egyik.
-A közelben vannak. mondta a másik. Közben megérkezett a királyi testőrség és ők is szem és fültanúi voltak az eseménynek.
-Igen itt vagyunk mind a 170-en. Mondta Tauriel aki íjat szegezett a pókoknak ahogy a többi is.
-1-et hagyjatok meg a többivel végezzetek! Nyilat a potrohukba! Mindet lelőtték. Az egy elmenekült. 10 tünde Legolas vezetésével utána eredt és megállították a dagadt potrohú pókot.
-Ha nem akarod úgy végezni mint a többiek akkor vezess el a foglyokhoz! Út közben pókok sikolyait és ordítást hallottak ami nem pók volt. Egyre jobban szedték a lábaikat. Már reggel volt. És amikor odaértek azt látták, hogy törpök harcolnak pókok ellen. Pont alattuk voltak. Lecsúsztak a fákról és belevetették magukat a küzdelembe. Hidegen gyűlölték a pókokat. Pattogtak a húrok és csattogtak a fejszék. A törpöket többször is legyűrték de a tünde nyílhegyek mélyen a pókokba fúródtak és a törpök már csak a hullákat lökték le magukról. A tündéknek a pókok nem voltak ellenfelek. Csak akkor tudtak végezni egy tündével ha lefogják és agyonszúrják.
Tegnap este annak a póknak igaz volt. mondta Legolas. az egyik gubót nézve. A pókok szétszéledtek a tündék pedig közrefogták a törpöket. Minden fegyvert elvettek tőlük majd megkötözték őket és elvitték őket a tündekirály, Thranduil birodalmába. Ezekben az időkben a gonosznak nagy hatalma volt és az alattvalói rengetegen voltak és nem annyira féltek, mint később és még a tündekirály erődjébe vagy annak közelébe is követték őket. Már majdnem bevitték a foglyokat amikor elesett két tünde is. A pókok beérték őket.
-Be a kapun Legolasz! Be a kapun! szólt egy tünde. Legalább 600-an lehettek.
-Le az íjakat! Elő a késeket! Legolaszra fegyvernöke adta fel a pikkelyes ezüst páncélt és kezébe adott egy lándzsát. Mögötte felsorakoztak a katonái.
-Halál a mocskokra! E szavakkal rohantak meg őket a tündék. Legolasz leszúrta az elsőt majd azon átugorva a magasból csapott le a csapott le a következőre. Egyik pók pont akkor ereszkedett le a fáról amikor a herceg a fához szegezte a testét. Késsel folytatta tovább az aprítást. Folyt a fekete vér. Ömlött a fűre, fára tündére. A pókok egyre kevesebben lettek. Menekültek vagyis csak megpróbáltak mert az erődfalról az íjászok mindet lelőtték. Aki kíváncsi a törpökre akiket bezártak az nézze meg a Hobbit trilógiát. Csak ajánlani tudom.