Kedves Barátom Sinka Miklós ajánlásával

A harmadkor 200- as éveinek elején járunk. Rhún folyamatos készültségben áll. Szárazon és vizen is. Szükség is volt ekkora védelemre. Különböző tündehadak, állandóan partra szállnak a tenger erdőborította partján. Az aranysereg királya ismét hírt kapott egy Celeborn nevű tünde úrról, aki a Celduin folyón evez lefelé. Kiküldött egy flottát ellenük. Két nappal később a hajóhad felbukkant az erdei kikötőtől nem messze. A zászlójukin jól látszódott Rhún címere. A parton hatalmas volt az öröm. Mindenki tapsolt vagy a pajzsán dobolt fegyverével. A király is kilépett a partra és beárnyékolta a szemét. Nem tetszett neki, hogy közeledtüket nem jelzik kürtök a hajókról. Majd aztán, az utolsó pillanatban a Rhún zászlók elé Lothlórieni Celeborn zászlóját húzták fel. A király még épp időben visszafutott az erdőbe, hogy riaszhassa a seregét. A parton maradottak viszont mind meghaltak. Nem mérték fel a veszély hiszen még mindig a parton ujjongtak. A parti homokba lőtték őket a nyilaikkal. Majd a partra futó hajók orra szántotta fel a homokot. Még rendesen fel sem sorakoztak a parton de az erdőből máris ellentámadás érkezett, méghozzá szekerek formájában. Mint a vihar csaptak le a tündékre a keletlakók. A kerekere szerelt kések és a hajtók mögött álló harcosok kardjai okozták a főbb gondokat a tündéknek. A hatlovas fogatok a tengerparton fordultak meg és az erdő felé tartva ismét legázoltak néhányat a szépek népéből. Újra megfordultak az erdőnél, hogy belevessék magukat a küzdelembe. Partraszállt az elitosztag is Celebornnal együtt. A fekete és ezüstpáncélú katonák a lehető leggyorsabban ékeket vertek a puha homokba és félre álltak a szekerek útjából, akik fennakadtak a tüskéken és így a tündék le tudták rángatni őket a szekerekről és végezni velük. Elég sok lovat tudtak zsákmányolni, amiket levágtak a fogatról, és szőrén ülték meg őket. Befelé tartottak az erdőbe. És a hajókról most már zavartalanul szálltak le a tündék. Beértek az erdőbe és a fák közt lavírozva az ellenséget keresték. Miután már úgy hitték, hogy a meletlakókat a föld nyelte el, hirtelen megbicsaklott a lovak lába és sorra zuhantak el a nyílvesszők miatt is. Celeborn még éppe időben dobott egy hátraszaltót a lova nyergéből mielőtt az is eltűnt volna egy mély gödörben a többi lóval együtt. Egy fa mögött bújt meg. Ezután jöttek a kardforgatók hatalmas tegezekkel amik tele voltak nyilakkal. Gyorsan fedezéket kerestek a fák és a döglött lovak közt. Kezdetét vette a tűzpárbaj és mindketten sokat veszítettek. A keletlakó király is kitűnő íjász volt és egy függőhídról lőtte a tündéket. Celeborn összegyűjtötte az eliteket és vesszőket kerülgetve eljutottak az egyik torony alá. Celeborn elsőként mászott fel a létrán, a serege fedezőtüze mellett. Kardja markolatával beverte a torony ajtaját. Az odabent lévő 6 turbános íjász figyelme egyből rá szegeződött. Egyből kieresztették rá a nyilaikat, de azok célt tévesztettek, mert a tünde hirtelen behúzta az ajtót és a nyilak a fába fúródtak. Újra benyitott és beledobta a kardját az egyik szembe lévőbe, aztán bukfencezve elindult a kardjáért. Pont ekkor lőtte ki újra a nyilát a 4 íjász akik a két oldalán álltak melette. De mivel Celeborn lehajolt ezért a Rhúniak egymást lőtték le.  Még egy hátra volt. Celeborn, pengéjét kihúzva lefejezte a hatodikat is. Közben felzárkózott mögé az egész serege. Mivel azok felszabadultak a tűz alól és szintén a létrához igyekeztek. Odabent a toronyban két ajtó volt. Elől és bal oldalt. Hamarosan mindkettőn tündék rohantak ki és függőhidakon keresztül eljutottak a többiekhez. Az erdő közepén volt a legnagyobb torony ami egy nagy tölgyfán foglalt helyet. Innen irányította seregét a keletlakók királya. A tündék elég erősen támadtak a főtorony irányába. Az ellenség királya ezért bevetette az alabárdosokat. A 3 méteres alabárdokkal rendelkező, hátukon pajzsot viselő katonákat a tünde gyalogosok nem tudták megállítani.. Ekkor érkezett a helyszínre Celeborn és szembesülta helyzettel. Egyből kiállt a hídra és maegparancsolta katonáinak, hogy vágják le a hidakat. Előhúzta tőrét és vágni kezdte a kötelet. Az alabárdosok pedig rögtön menekülőre fogták, hogy elérjék a túloldalt. Szerencsétlenségükre, először az egyik majd a másik oldala szakadt le a hídnak. Így a harcosok a ködborítotra mélybe estek. Ezután a tünde elitosztag, kampós kötelekkel a vállukon jelentek meg. Áthajították a túloldalon levő toronyhoz majd át is lendültek. A trónján reszkedő királyhoz egyre érkeztek a hírek, hogy a tündéket semmilyen erővel nem lehet meggátolni.  A keletlakók aranykirálya így végzetes döntésre szánta el magát. Megparancsolta őreinek, hogy ha az ellenség megérkezik, adják meg magukat. Seregét pedig a végső védekezésre szólította fel. A pohárnoka eközben egy tálcával sétált elé, majd magasba emelve térdrerogyott előtte. A tálcán egy fekete fiola volt. Ezt az uralkodó gondolkodás nélkül felhajtotta. Kényelmesen hátradőlt a székében és várt. Kintről a zaj egyre erősödött, aztán maga az ajtó is betört. Az ajtóőrök hullái háttal zuhantak a küszöbre, nyíllal a mellkasukban. Nagy koppánások közepette lépdelt be a csarnokba Celeborn, a gyémántcípőjében. Kardjáról a vért törölgette az ezüst palástjába. A tünde király megadásra szólította fel az aranykirályt és kijelentette, hogy az erdő az övé. Erre ő csak bólintott egyett és őrei eldobták a fegyvereiket. A király ekkor vért köhögött fel majd a szíve is megállt. A méreg hatott az erdő pedig a tündéké lett.