Egy hét telt el a csata óta és Aragorn fáradtan, de emlékekkel teli folytatta útját. Átkelt a nőszirom folyón. azokon a rögökön lépdelt, ahol oly sok éve ősét, Isildurdt, Elendil fiát és seregét legyűrte a túlerő, bár sok mocskot levágtak. Átkelt a nagy folyón is, az Anduinon, fent a régi gázlónál, innen keletre vezetett az utam, az erdőtündék kísérték lépteimet, majd lovasokkal vezettek végig, királyságukon. Talán már feljött az új hold is, mikor újra emberekkel találkozhatott. Este érte el a hosszú tavat és Esgaroth városát. De senki még csak észre sem vette az idegent. Minden irányból katonák masíroztak a főtér és a piac felé. Ő is velük tartott, hogy kiderítse, mi folyik itten. Együtt haladt a tóvárosi lándzsásokkal, Bardfi alabárdosokkal, Girion paladinjaival, egyenest a város urának színe elé.
-Katonák! Tóváros reménye! Rhúnföld keletlakó barbárjai offenzívát indítottak egész észak-Rhowanion ellen. A ti feladatok, hogy útjukat álljátok. Harcba! Győzedelmeskedjetek!
Az éljenző harcosok tömegén Aragorn csak nehezen tudta átverekednie magát, de végre felfigyeltek rá. két őr állította meg, közvetlen az Úr emelvénye előtt. 
-Uram, szólhatnék?
A mester helyeslően bólintott.
-Hová tart a sereged? Csatlakoznék!
-Bocsáss meg, ha nem áll módomban válaszolni, minden idegennek.
-Thorongil a nevem, nagyuram- vágta rá Aragorn.
-Á, a csillagos sas. Te lennél az? Kardod sokat szolgált már Rohanban, Gondorban és messze földön is.
-És most a ti oldalatokon harcolnék szívesen.
Aragorn megkapta a tóvárosiak páncélját, de kardját, atyái kardját továbbra is magánál hordta. Tisztán emlékezett arra a napra, mikor a kikötőbe igyekeztek. Törpök masíroztak a Vasdombokból, talpig acélban, hogy csatlakozzanak a harcokhoz. Beszaálltak a hajókba és bárkákba, a vitorlákat a szél dagasztotta. A Celdiun,* nevéhez hűen gyorsan vitte utasait vizein. Egy óra sem kellett és középső Rhowanion földjein voltak. Vizes bakancsok csattantak a kavicsos partokon. AZ Emberek délebbre szálltak ki, Aragorn, pedig a Parancsnokkal tárgyalt a helyzetükről. Vadonföldön voltak. De itt rajtuk kívül nem volt senki, csak a dombok, erdőkkel és madarakkal. 
-A hadigépeket is szedjétek le!- intett a parancsnok a hajók felé.
A kerekeken csikorgó katapultokhoz legalább húsz ember kellett, de most már ezek is ott tornyosultak a katonák fölé. 
-Csak arra emlékszem-mondta Aragorn-,hogy nem telt bele sok idő, de ti már lesben álltatok a dombokon. Íjászaitok válogatás nélkül lőttek, mindenkit. A csónakból megismert barátom is halálos sebet kapott. Miután a törpökkel elveszett minden kapcsolatunk, de úgy sejtem rájuk is hasonló sors várt, lovasokat zúditottál ránk és hiába volt az északiak pajzsfala, ti megtörtétek. Tűzgolyók rengették meg a földet, embereid pedig visszavonultak. Egy időre. 
-Csak azért, hogy rendezzem őket és egyesüljenek a gyalogosokkal-válaszolta-Rhún királya a börtön sötétjéből.
-Igen! Utánna szabadult el a pokol.Sok embereddel végeztem. Kardom acélja vágott húst és acélt is.Utolsó emlékem, hogy keresztülszúrod a parancsnokot, aki még nálam is jobb harcos volt. Kersztül döfted, és én nem tudtam segíteni, mert leütöttek. Azt hittem meghaltam.
-De életben vagy!
-Miért?-kérdezett vissza hősünk.
-Nagy harcos vagy! És nem tartozol közéjük! Te nyugathoni ember vagy. Nem tagadom volt összetűzés népink között, nem egyszer. De ezt eltekintve, nem akarlak megölni. Inkább csatlakozz! 
-Nem!
-Talán azt kérem tőled, hogy sajátjaidat öld? Khand a mi igazi ellenségünk, kik még nem kötöttek szövetséget Szauron urunkkal. Hisz láthattad, az északi népeket légypiszokként töröljük el. Azt kérem tőled, hogy Gondor ellenségeit írtsd!
-És ha megteszem? Utánna mi lesz?
-Természetesen elengedlek. És jutalmat kapsz szolgálataidért.-mondta  a király és még a börtönből távozva hozzátette:- gondolkodj, holnap hajnalban indulunk.
Mint minden reggel, a maiban is megvolt a gyönyör és a lehetőség, hogy egy jobb napra virrad a nép. A király a lécsőjén állva nézte, ahogy emberei gyülekeznek. Csillogó arany és barna páncéljaik még a napot is elvakították. A király jólesően szemlélődött, egy szaladt vele szembe, fel a lépcsőn és térdrerogyott.
-Hatalmas sárkány! A kovács elkészült.
A fiú egy egyélű kardot nyújtott át, egy szép aranysárkány markolattal és egy mégszebb vörös selyemmel a végén. Éles, rendkívül könnyű és gyors is volt.
-Tegyétek fel a lovamra a lándzsám mellé!-rendelkezett, majd miután a fiú távozott ismét megszólalt.
-Nos?-szavait ezúttal a háta mögött álló Thorongilhoz intézte.
-Átgondoltam a dolgot, s bár nincsen ínyemre, de legyen. Segítek nektek, de utánna elmegyek és soha többé nem jövök vissza.
Éles fütty hallatszott, az előbbi fiú pedeig egy gyönyörű, fiatal ménnel tért vissza, méghozzá teljes gondori díszben, fekete ruhával és ezüst páncéllal, na meg természetesen a fehér fa ragyogta körbe az állatot.
-Ez külön neked készítettük-mondta a király, aki még tegnap biztosa vette, hogy Aragorn, mint egy vérbeli harcos, nem fogja visszautásítani az ajánlatát.
-Indulhatunk felség!
A lovasok kezdték meg a sort és a gyalogság zárta. Még keletebbre mentek mint ameddig egyetlen nyugati vagy északi ember is valaha almerézkedett volna. Erre voltak a kelet nagy törpkirályságai is, még Khandon túl. Rhún királyának viszont csak Khand seregét kellett megtalálnia. Felszállt a nap a víz pedig fogyott, s a környéken egy tó sem. Mikor megtörtént a baj és elfogyott az utolsó csepp víz is, egyre többen kezdtek mindenféle hallucinációkat látni és a sereg megtörte a menetoszlopot és mindenki a saját káprázat után indult. A király Aragornt kérte meg, hogy néhány embere segítségével terelje vissza a tévelyedt lelkeket.
-Itt kell megállnunk! Ebben a pusztaságban csakis ők találhatnak ránk. Viszont ha holnap nem kerül sor harcra, akkor az egész utunk értelmetlenné vállik és mind itt fogunk szomjan veszni.
Thorongil sokkal tapasztaltabb harcos és ember is volt a fiatal királynál. Jó tanácsadónak bizonyult, mikor egy szekértábor megípétését javasolta nekik. Erős és gyorsan összetákolható szerkezet volt ez. A hatalmas szekértábor inkább egy vár volt már, a szekerekből kiálló lándzsák miatt. A lovakat kikötték és árnyékot építettek feléjük. A sátrakban az emberek kerestek menedéket, mikor egy kisebb homokvihar is átsöpört a területen. A vihar azonban nem természetes úton keletkezett. Két közelgő, nomád Khandi sereg kavarta. És végül már Thorongil is látta őket, elhitte a király szavait. Rhún lovassága a királlyal egyből kivonult a szekérvár nyugati részén, mert Khand serege a keleti oldalról jött, hogy ők majd segíteni tudnak a kellő időben. A váron belüli parancsnokságot Aragorn vette át, mikor pedig a lovasíjászok nagy rikoltozás közepette megindultak, A harcosokat a vár falához küldte, fegyvereiket kidugták a réseken, és miután elegendő lovas esett el, nem merészkedtek soha többé ilyen közel a falakhoz. Thorongil megállás nélkül járta körbe a falakat és minden elesett helyébe egy másik katonát állított. A sárkány számszeríjászokat pedig pontos célzásra biztosította. Egy nomád íjász lova hirtelen túl sok nyilat kapott és nekiesett a falnak, ami betörte azt egy helyen.
-Hozzatok ide támfát gyorsan!! Loke-Scion Rim* helyetekre!
Khad serege ekkor megfordította a lovait és visszatért a fősereghez. Thorongil félretolta az embereit, hogy a réseken keresztül kinézhessen. A feszültség tapintható volt. Messze előttük, mindenki villanásokat látott, majd hatalmas robbanással darbokra tört a fal egy nagy része. Thorongil még jó néhány emberrel együtt, pont a becsapódási helyen volt és az ereje jó pár méterre lökte őket. MIelőtt még felocsúdott volna a Khandiak sorozatlövőétől, azok már meg is indultak, lovasok és gyalogosok egyaránt. Hősünk köhögve kelt fel a földről és egyből tudta, nincs mit tennie a pikások úgysem érnek időben ide, őt pedig úgy sodorja el a túlerő, mint a szél a falevelet. Ahogy már karnyújtásnyira volt az ellenség Aragorn, egy buzogánnyal a kezében ordítva próbált erőt venni magán és nem is akart gyáván meghallni, amikor olyan történt amire egyik fél sem számított. A rohamozókba két oldalról a király lovasai csapódtak. Rettenetes felfordulás, halálhörgés és lónyerítés lett belőle hirtelen. A király lándzsája eltört, de kezdtek megfutni a khandi lovasok is. Ekkor ütötte át egy eltévedt vessző és ütötte át a koponyáját. A sereg vezető nélkül maradt a lovasokat pedig egyenként lőtték le, mielőtt visszajuthattak volna a biztonságot nyújtó szekérvárba. Most már Thorongilon volt a sor, ő vezette csatába Rhúnt. Kiásták magukat a lovak teteme alól és rohamra vezette a gyalogságot. Hősiesen harcolt, de ostobán, hiába a sok évnyi tapasztalat. Egy lovas nép ellen nyílt terepen nem volt sok esélyük. Csak addig értek el sikereket, ameddig alakzatuk zárt volt, miután nuradi*szablyások és a lándzsa testvérisége meg nem bontották őket. Hamar körbevették őket és mind nyilakkal a testükbe zuhantak össze. A khandi gyalogságról már nem is beszélve. Thorongilt már nem kötötte az eskü, nem volt mit tennie, mint mentenie a bőrét. Utoljára még hátranézett, ahogy az utolsó embereket is lemészárolták, ő pedig megsarkantyúzta a kapott lovát. Messze út állt előtte, hiszen befejezte a kalandokat és Völgyzugolyt jelölte meg uticéljául.

Celduin=Sebes folyó
Loke-Scion Rim=az arany sereg lándzsásai
Nurad= Mordortól keletre fekvő területek egyike