Brodda

Nirnaeth Arnorediad, a megszámlálhatatlan könnyek csatája, Ebben a borzalmas mészárlásban az emberek vállvetve harcoltak a tündék oldalán. Mind a három ház, kivéve a 4.-et,a füstös bőrű keletlakókat. Közülük a legnevesebb Uldor** volt aki fiaival együtt hűséget fogadtak a Noldák nagykirályának. De árulónak bizonyult, mert mikor a tündék majdnem legyűrték ellenfeleiket, Uldor serege oldalt váltott és sajátjai ellen fordulva a biztos vereségbe taszított mindenkit. A szövetség hadait azóta sem érte nagyobb veszteség, mint itt, ebben a csatában. Uldor nevét örökre elátkozta minden lélek. Büntetésül a két szemével látta ahogy 3 fiát is felnyársalják a tündék, ám Morgoth parancsára Dor-Lóminba vitte seregét, hogy Hador népének maradékát sanyargassa és fosztogassa. Megostromolta a Hador-házi gyenge erődfalut. Egyetlen ostromtoronnyal érkezett, amit lovak segítségével a falhoz húztak. Eközben 30 gyalogost nyilaztak le. A verbuvált sereget nagyrészt íjászok alkották. Ügyes vadászok, egyszerű vadászíjakkal. Uldor bemászott a toronyba és felfelé tartott, alabárdosaival együtt. Szusszant egyet és a katonáira nézett.
-Készen álltok?
Válaszul mindenki a fához ütögette alabárdját. Egyre gyorsabban és gyorsabban, aztán két ember az ajtóhoz lépett és a kötelekhez nyúlt. Uldor felvette a keletlakók jellegzetes, szárnyas, aranysárga sisakját.
-Eresszétek!-hangzott a sisak mögül.
A csapóajtó leereszkedett a falra és kilapított két szerencsétlent. A nap betörő sugarai egy pillanatra elvakította Uldort, Ezután megpillantotta a falat és a 2 íjász egy-egy az ajtó alól kilógó végtagját.
- Alabárdokat a kézbe! A falakra!
Az ajtó most hídként funkcionált és keletlakók megszállták a falat.
-Hárman utánam! A többiek az udvarra!
Elsőnek egy menekülő íjász hátába dobta a fegyverét. Jobbjával rálépett a hullára és kicsavarta a testéből az alabárdot. Eztán további íjászokba és két, nád-pajzsos harcosba futottak bele. Uldor fejével intett embereinek, hogy menjenek. Azok pedig értették a dolgukat. Két oldalról hatalmas csapást mértek a pajzsra de nem horpadt be. Nem is ez volt a céljuk. A bárd sarkantyúit erősen beakasztották a pajzs szélébe így fedetlen lett a mellkas. Lehúzták a földre az egészet. A 3. oldalról csapott rá a mellkasára és halálos sebet ejtett Hador hazáznak emberén.
-Vigyázz!
Uldor maga elé kapta a paraszt pajzsát de 2 harcosát leterítették a nyilak
Egy nyíl pedig a pajzsban állt meg. Felállt és ordítva nekiment az íjászoknak. A bal kéz felőlinek a nyakába dobta az éles szélű pajzsát. A fegyver elrepült ugyan de felvágta az ellen torkát. A torkát markolászva, levegő után kapkodva, máris féltérdre ereszkedett. A másikra emberei vetődött rá és addig verte a paraszt fejét, amíg csak mozgott, végül a fejébe állította a sisak szárnyát. A keletlakó kardforgatók is parancsot kaptak, hogy törjék be a kaput és mindenkit vágjanak le ki ellenük szegül. A kapu nyitva volt és halott Hador házbéli hullákkal volt tele. Uldor ledöfte a vértől és nemi sártól cuppogó földbe az alabárdját. Megnyújtóztatta végtagjait, megropogtatta ujjait, majd behunyt szemekkel hátrahajtotta a fejét és hangosan kifújta a levegőt, jelezve hogy ebből neki máris elege van. Aztán alighogy csípőre tett kézzel elmélkedni kezdett, megszólították. Brodda** volt az a keletlakó kardforgatók vezére.
-Itt maradsz Brodda. Neked adom ezt a birtokot de sereged felét elviszem. Uldor elment, Brodda pedig rabszolgasorba döntötte Hador népét. Egyvalakit nem mert bántani: Morvent, Húrin asszonyát. Boszorkánynak tartották és elkerülték a háza táját is. Brodda tehát Dor- Lóminban maradt, egészen Túrin érkezéséig, ki végzett vele és embereit elzavarta. Uldornak azonban még volt mit elintéznie délen. El akarta űzni Ossiriand** zöld tündéit mert félt, hogy szövetkeznek Nargothrond népével és veszélyt jelentenének Dor-Lóminra. Uldor seregét főleg fegyelmezett gyalogosok tették ki, kik a menetoszlop közepén masíroztak, nagy téglalap pajzsaikkal és hosszú lándzsáikkal. Kardhüvelyükben handzsárjaikkal. Az utóvéd alabárdosokból állt. A sereg élén voltak a legjobb harcosok. Az aranypáncélos nehézlovasság, a katafraktok. Arcukat fátyol, fejüket tüskés sisak védte. Ossiriand tündéit végül egy folyónál találták meg. Uldor rájuk szabadította a katafraktokat. A tündék későn vették észre őket és vérük hamar véresre festette a folyót. Néhány előcsatározó átrohant a folyón és nem érték őket utol, mert a 3 lovas akik utánunk ugrattak elmerültek. A többi inkább a tehetséges lovasíjászaikat követte, de őket sem érték utol. Uldor távolról nézte nehézlovasait, ahogy az erdő felé hajtja a tündéket. A végén kikerültek a látóhatárról. De nagyon megörült, mikor újra meglátta őket. De nem ám úgy, ahogy gondolta. A katafraktokat Ossiriand lovasai űzték, méghozzá Nargothrond seregének segítségével. Az íjászok megálltak és hagyták, hogy a lovasság visszatérjen Uldorhoz. De ő visszaparancsolta őket és melléjük adta még alabárdosait is. Miután a páncélos lovak beindultak, a katafraktok kiáltva leengedték pikáikat és vérre áhítoztak. A zöld tündék szembe mentek velük, és íj helyett kardot ragadtak. Mikor közelükbe értek, két oldalra állva átengedték őket maguk közt. A lovasok lándzsái célt tévesztettek. A tündék karjai viszont nem. Sorban hasították fel a szélső harcosok kemény vértjeit. A kettévált íjászok, most egyesültek és hátulról rohantak beléjük. Újabb keletlakó lovasok zuhantak le a nyeregből. A nehézlovasságból maradt még bőven, Nargothrond acél fejszéseinek is, akik végül a vesztüket okozták. Felaprították mind. Hasonlóképpen jártak az Ossiriandi lovasíjászok is akik az földbe cövekelt alabárdosokon akadtak fenn. Kiszedték alóluk a lovaikat, majd még a fel sem ocsúdott tündéket kardok és buzogányok formájában érte a halál a zöldellő mezőn
Ám a nargothrondi seregnek még hátra volt a Keletlakók java.
-Végezzetek a tündékkel!
Az alabárdosokkal az élen indultak felaprítani az ezüstpáncélos Nemes tündéket. Arany csapott össze az Ezüsttel. Uldor lökdösődve a katonái élére tört és megkezdte párbaját az első tündével. A kardforgatók pajzsokat emeltek az alabárdosok elé és már lassan a nargothrondi sorok közé szivárogtak. Pont úgy, ahogy a víz a kavicsok közé. Uldor kardforgatói erős ellenfélre akadtak, de a vezérükkel együtt volt esélyük.
-Kardot!
Eldobta a pajzsát és levette a sisakját, majd két karddal folytatta. Kettévágott egy pajzsot és leszúrta a másikkal. Egyszerre két pengéjével hárított egy fejszét, aztán ágyékon rúgta és félkézből lemetszette a fejét. A háttérből azonban egy szakasz tünde megcélozta a jobbszárny alabárdosait. Uldor egyből átirányította a kardforgatókat a lövészek ellen. Maga is oda indult. Hátulról lepte meg őket. Egyre keservesebben irtotta őket, amikor hirtelen felnézett. Látta, hogy az alabárdosai, akik oly könnyedén győzték le a Dor-lóminiakat, azok most oly könnyen hullanak akár a falevelek egy szeles őszi napon. A kardforgatók ugyan nem voltak olyan jó harcosok, de volt pajzsuk. Uldor azonnal kiadta a visszavonulási parancsot, ám őt feltartották. Egyszerre hárman. Kettőt a fáradsága ellenére levert de a harmadik levágta a bal lábát. Ugyan még végzett vele, de fájdalmában fel sem bírt kelni. Ott feküdt a véres földön, a halottai és az ellen hullái közt, már alig lihegve, mikor egy erős hang hozzászólt
-Ne lelj soha megnyugvást, ne hagyjon alább a bűntudat mi a lelkedet nyomja, áruló Uldor, átkozott Uldor. Egy lándzsa végzett vele végül, mit Finrod, a Noldák nagykirálya és Nargothrond Ura mártott bele.