Kitalált csaták

Kitalált csaták

Kitalált csaták 33

Kék-hegység

2017. április 16. - Elessar18

maxresdefault_3.jpg

Messze túl a Ködhegységen és túl Arnor jeges pusztáin található a kék-hegység, amit egy öböl szel ketté. Most az északi felén történteket írom le. Köztudott, hogy errefelé törpök élnek és építettek egy királyságot is. Egyik reggel az őrök szokás szerint őrködtek a kapuknál. Sűrűn jött a pára a szakálluk alól ahogy a levegőt vették. Ahogyan így lesték a téli tájat és tűnődtek, hogy valyon mikor váltják le őket, a semmiből végzett velük néhány nyílvessző. Majd a látóhatáron feltűnt a Rhudauri orksereg. Legelől 6 ork szaladt egy nagy farönkkel a kapu betörésére. Átrohantak a hídon és mentek tovább. Mikor már majdnem elérték a kaput, az orruk előtt csapták le a vasrácsot. Félredobták a farönköt és az egyik füttyentett. Válaszul 2 havasi troll sietett a rácshoz és elkezdték felemelni.

-Ne hadjátok bejutni őket!

szólt fentről Fili, Thorin unokaöccse, aki a testvérével Kilivel védték az otthonukat, nagybátyjuk távollétében. Egyfolytában lőttek a számszeríjjak, míg a trollok egyre magasabbra emeltéo a kaput. Mikor már sikeresen felemelték az egyik már a hóban feküdt. A másik sem bírta sokkal tovább csak addig amíg a farönkkel kitámasztotta a kaput majd kidőlt. Következő lépésként gallyakból tüzet raktak a kapunál. Majd közben még a kapu feletti kiszögellést is megcsáklyázták és orkok sorai kezdték meg a mászást. Hiába lökték le a csáklyákat kettőt dobtak helyébe. Felkapaszkodtak a párkányra és Fili egyből visszavezényelte az egységét a fegyverraktárba ahol berendezkedtek. Beomlott a kapu is majd a sereg két fele odabent egyesült. Megtámadták a fegyverraktárt és az étkezőt ahol pedig Kili helyezkedett el. Csak nyomultak befelé amíg el nem érték a fegyverraktár előtti barikádot. Íjakkal, dárdákkal es kövekkel sikeresen távoltartották az orkokat. Azok egy időre vissza is vonultak, majd legközelebb egy nyílvetővel jöttek. Fili gondolkodóba esett valyon mit csináljon. Aztán kattant a húr és repült a nyíl.

-Bukj le!

A barikád szétesett és akik közvetlen mögötte voltak azok mind meghaltak. Fili is megsebesült, sőt mikor felket a földről nem is volt benne biztos, hogy még él. Mindenesetre feltápaszkodott és a többi törppel a nagy csarnokba vonultak. Kili sem járt sokkal jobban mert az ő torlaszukat is szétrobbantották és ez is járt egy jó pár áldozattal. Ő is a nagy csarnokba vonult, mivel a fegyverraktárból és az étkezdéből folyosó nyílt a csarnokba. Itt aztán megálltak és mielőtt még az orkok megérkeztek volna, a törpök tele öntötték olajjal a kapu bejáratát és utánna több körbe felálltak. A külső körbe állt Fili, a legbelsőbe pedig, amit hat harcos alkotott, ott állt Kili is. Készen álltak. Ekkor hideg fuvallat tódult be a bejáraton, felfrissítve az elcsigázott törpöket. A szél magával hozta az orksereget is. Befordultak a sarkon és miután meglátták az ellenséget, eszeveszettül elkezdtek rohanni feléjük.

-Pajzsokat emelj! Lándzsát hegyezz!

Fili elővette az íját és megcélozta a kaput, miközben az orkok egyre közelebb jártak. Majd eleresztette. A veszző elhaladt az orkok felett és tüzet fogott a padló, ahogy földet ért. Vele égett két század ork is. Most az orksereg fele ott égett a tűzben de a másik tovább rohant a törpök irányába. Azok soronként megnyíltak és mindegyik sorba ugyanannyi orkot eresztettek be mint az előzőbe, így az orkok erejét megosztották. Mégis az orkok túlnyomó része a külső körre koncentrálódott ahol Fili már sokadik ellenfelével végzett. Kili 5 társával előrevonult a testvéréhez, hogy feltöltse a külső körben elesettek helyét. Ekkor már csak 2 kör állt a sokból. Fili éppen ellenfelével foglalatoskodott amikor egy másik is rátámadt. Alig tudta kivédeni a csapást, amikor megérkezett Kili és a földre lökte a férget. Majd egyszerre mártották kardjaikat az orkba. Kili letörölte az arcát a vérből majd a hóna alá dugta a kardját és kihúzva, letörölte róla a vért. Továbbment és miután elkerülte a lefejezést elvágta az ork egyik lábát és saját fejszéjét állította a fejébe. Aztán köpenye alól elővett még két kést és ezzel is megölt két orkot. Körültekintett és látta, hogy talán legyőzik az ork sereg felét de a másikat, akik lassan eloltják a tüzet, már nem. A vezetőjük ugyanis megparancsolta, hogy hozzanak havat a tűzre. Itt már senki sem segíthet, hiszen a nagybátyjuk elvitte a sereg kétharmad részét.

-Izrîdi bekâr! kiáltotta Kili

-Ihrîd nûs ahrâd. válaszolta a sereg.

Mindenki magasba emelt fegyverrel kiálltott, így adva tudomásul, hogy nem fognak csak úgy meghalni, hogy egy-két orkot ne vágjanak le. Az első ork aki a leggyorsabb volt már elérte a törpöket. Mikor több 10 nyíl csapódott az orkba.

-Félre!

A törp sorok megnyíltak akár az ajtó és lindoni tündék íjászai vonultak fel a szakállasok elé. Majd az íjászok is félreálltak és a lándzsások támadtak a törpökkel egyesülve. Kihajtották őket a kapun. Mikor már a hídon jártak meglátták Thorint és hatalmas törp seregét, akik fényes győzelemből tértek haza. Ledobta magáról a vaddisznóbőr kabábtot és még ott a hídon levágták mindet. Senki sem menekült.

Izrîdi bekâr= tömörüljetek.

Ihrîd nûs ahrâd= Fegzverrel a kézben a halálig

 

A bejegyzés trackback címe:

https://minden-ami-csata.blog.hu/api/trackback/id/tr4512428073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása