1569-ben az északi királyság cardolani része hatalmas bajba került, mikor az angmari seregek a boszorkányúrral az élükön támadást indítottak az északi dunadánok ellen. Az akkori király fia még fiatal volt de nagyszerű harcosnak bizonyult. Ezt az embert Araphornak hívták.

-Már oly sok éve harcolunk Angmar ellen és egyre több embert vesztünk.

-Nekem van egy ötletem fiam. Kérjünk segítséget Gondortól. Elvégre ők a testvéreink. És a királyuk Hyarmendacil nem tagad meg tőlünk néhány ezer embert.

- Máris küldök egy galambot a levéllel Gondorba atyám. szólt Araphor

Ebben a pillanatban egy futár rontott be a trónterem ajtaján, zihálva. A fáradságtól egyből térdre zuhant. Araphorn elé rohant és felvakarta a földről, majd enni, inni adott neki.

-Mi az?

-A kapitányom mellett harcoltam, kardokat ork vér áztatta. Visszavertük őket háromszor is egymás után. Majd lépésben toltuk magunk előtt az ellenséget, Angmarig. Mindenkiben égett a harci kedv és örültek a győzelemnek. Aztán mintha minden megváltozott volna. Az emberek megálltak mert lábuk gyökeret vert a félelemtől. Ereikben megfagyott a vér. Az orkok megfordultak és röhögni kezdtek. Az a sikoly, amit sosem felejtem. Rövid volt mégis borzalmas és a halált hirdette. Majd felbukkant ő és párviadalra hívta a kapitányt. Meg is ölte. Egy tőrt szúrt a szivébe. És most ők nyomulnak előre. Cardolanba szorítottak vissza minket.

-Értem. A boszorkányúr ki akar irtani minket. Fogd a fegyvered és indulunk a frontba!

Araphorn felhúzta páncélját, kar és lábvédőit. A futár előhúzta a herceg éjfekete ménjét. A herceg pedig feltette a lova oldalára a pajzsát amin a fehér fa címer állt. Ugyanaz a fehér fa mint gondorban csak egy kicsit másképpen ábrázolva. Bedugta a lábát a kengyelbe majd felült a lovára. A futár a kezébe adta szürke( kétoldalon szárnyakkal tarkított) sisakját. Ezt a herceg rögtön fel is vette. Az enyhe szellő bele-bele kapott a sisakon lógó vörös tollba. Páncélja, akárcsak a kisérete többi tagjának fekete volt. Közepükön szinte világított a fehér fa. Araphorn dárdát kerített a kezébe, majd kilovagoltak Cardolan utolsó erődjének kapuján. Mikor közeledtek a csatamezőre, először a frontról visszatérő sebesültekkel találmoztak. Azok utat nyitottak neki és halkan suttogtak.

-A herceg, a herceg eljött, hogy harcoljon értünk.

A sebesültek leugrottak a hordágyakból, eldobálták mankóikat, levették kötéseiket és követték a herceg kiséretét. A herceg jelenléte akkora erőt és félelmet nem ismerő bátorságot adott nekik, hogy vakon rohantak a harcba. A nazgúlok ura most visszaparancsolta orkjait és barmait, így a most érkező hercegnek volt ideje rendezni sorait. Az első sor lándzsásai egy vonalban álltak. Hegyes végű pajzsaikat a földbe szúrták. Bal kezüket a pajzs tetején, jobb kezüket a lándzsájukon nyugtatták. Ekkor érkeztek meg a kiséret tagjai a herceggel. Lovaikat elhajtották, miután pajzsaikat, sisakjukat es fegyvereiket levették róluk. Mind ott feszítettek piros palástban az első sor előtt. Majd Araphorn megfordult és biztató beszédet mondott.

-Ez a nap a harcosoké. Arra való, hogy végezzünk ellenségeinkel. A mai nap kardjainkat ork vérbe mártjuk, pajzsaikkal csontokat törünk, szívünk pedig hazánkért fog dobogni. Katonák! Nincs kegyelem!

-Nincs kegyelem, nincs kegyelem, nincs kegyelem, nincs kegyelem, nincs kegyelem! harsogta a sereg

A túloldalon felbúgtak az orkok kürtjei és máris dübörgött az ork talpak alatt a föld. Arnor katonái lépdelve elindultak feléjük. Már csak alig száz lépésre voltak egymástól.

-Most! kiáltotta Araphorn, torkaszakadtából. 

A sereg egyszerre állt meg és az első sor menydörgésszerű robajjal rakta le a pajzsait és lándzsát meresztett. A második sor csatlakozott az elsőhöz így megdublázódtak a lándzsák számai. Araphorn és a vezérek is magukra emelték kör alakú pajzsaikat és nem mozdultak. Az orkok pedig teljes erejükkel nekik estek. Újjabb parancs jött. 

-Told!

A sereg megindult a herceg és kisérete felé. Az orkok már csak hátrálni tudtak a hatalmas vas tömeg elől. Itt ott megnyílt a sor és leszúrtak néhány férget. Aztán a hadsereg beérte a herceget. Immár.leemelt pajzsokkal vonultak. Bevetették ellenük a farkasokat is. A nagy rohamból, nagy visszavonulás lett. Az arnori dárdadobók a többségükkel végeztek mielőtt még elérték volna céljukat. A herceg kettőt is átdobott egyszerre. A győzelem karnyújtásnyira volt. A jó vezetés alatt senki nem állhatott ellen az embereknek. Majd ugyanaz történt mint amiről a futár is beszámolt. Az emberek megdermedtek és jött a sikoltás.

-Nazgúl! kiáltotta el magát Araphorn. 

A boszorkányúr kilépett a herceg elé. Az emberek és orkok kört alkottak körülöttük. Araphorn végül földreküldte a csuklyást. Le akart súlytani, de az meglógott és ellovagolt a dombok köze.

-Te rohadt gyáva! ordította a herceg és utánnalovagolt. A nazgúl csapdába csalta mert a völgyben orkok várták. Viszont most a csapdaállítókat is csapdába csalták mert a domb két oldalról ezüst páncélú katonák vonultak le a völgybe. A vezérük odaállt a megdöbbent herceg mellé. 

-Belemir vagyok hercegem a gondori 29-es zászlóaljból. Hyarmendacil parancsát teljesítem. Gondor nem felejti el a rokonságot. Gondor és Arnor együtt, testvériesen csaptak le az orkokra és egy ideig kiűzték őket északról.