Eregion, e csodás hely, melyet egykoron tündék laktak és amely város jó barátságban volt a Khazad-dúmi törpökkel, elpusztult. Elvesztettek egy csatát, majd még egyet. Ez sok volt a tündéknek. Elrond visszavonult a megmaradt Noldákkal és megalapította Imladrist. A másodkorban szinte mindent Szauron uralt már. Hajtotta őt a tündék 3 gyűrűjének megtalálása. De még mindig nem érte el a célját, ezért lerohanta Eriadort is, hogy ezzel készítse elő Lindon megtámadását. 1699-re csapatai befolyást szereztek sok területen, megostromolták Völgyzugolyt. A népek az erdőkbe és hegyekbe menekültek, a tündék pedig nyugatra hajóztak. Északon élt egy magának való a szó legteljesebb értelmében elhidegülten létező emberi nép, a forocheli-hóemberek. A maguk fennmaradása érdekében, mert köptek a jók népeire, csakúgy mint a gonoszokéira, megtámadták az északi orkok egyik előőrsét. Ezeket legyűrték, de egy másik csapatuk már visszaszorította őket. Aztán egy éven belül másik irányból is érkezett segítség: Númenorból. Azok az idők voltak ezek, amikor még az elidegenedés nem vette kezdetét, és Tar-Minastir hatalmas hajóhadat küldött Szürkerévbe és feljebb Szürkevízre. Innen indultak el két sereggel keleti irányba a hóemberek földjére. A törzsfőjük szívélyesen fogadta kapitányukat és megengedte nekik, hogy belépjenek még a tiltott szentélyeikbe is, ha érdekükben állt. A másik seregük félnapi járóföldre álltak meg délre. Az északabbra letáborozó kapitánynak nagyobb volt a serege és most is serege megerősítésén igyekeztek. Köztudott volt, hogy a nyugati emberek a legjobb famegmunkálók és építészeti zsenik voltak a világon. A két seregrész közt húzódó fenyves bőven adott hozzá anyagot. Azok pedig különféle fegyvereket építettek belőlük.

-Igyekezzetek emberek! Fürgén-fürgén! Rajta! Döntsétek ki a rönköket! Építsétek a fegyvereket.

A két sereg közt futárok jártak, minden órában. Aztán eltelt 1 majd 3 óra is, mire megérkezett a következő futár. A lova meg sem állt ő máris leugrott róla. A hír fontos lehetett. Nagyon fontos.

-Testvérek! Testvérek figyeljetek-kezdte el a futár, miközben sokan köré gyűltek, hogy hallgathassák-nemsokkal ezelőtt orkok jelentek meg a fenyvestől délre és összecsaptak velünk. Koboldok két százada támadt ránk, de embereink, néhány sérült kivételével megúszták a támadást és kardjaikat fekete vérben áztathatták. Jöttömkor újabb hullám támadt ránk. Erősebb és vadabb. Ezért küldött a kapitányom hozzátok:erősítésért, ha esetleg a támadók ereje megnövekszik,mert sejthető volt, hogy Szauron zsebében rejtőzött még sok dolog. Az északi sereg kapitánya, viszont ezt nem tehette, hisz nem ismerték még az ellenséges sereg erejét, de minden bizonnyal óriási lehetett. Ezért akármikor északra is újabb támadás zúdulhat, és nem szabad megengedniük maguknak az emberek hiányát, ezért csak egy század íjászt tudott biztosítani a déli seregnek.

-Jól fogjuk használni őket uram!-hajtott fejet a futár a kapitány előtt, aztán máris indult visszafelé.

Alighogy elment, az őrszemek elkiáltották magukat.

-Orkok! Szauron eljött értünk!

-Sorakozó!

A futár, amilyen gyorsan csak tudott ellovagolt, át az erdőn a kapitányához. Itt még minden rendben volt és úgy tűnik az orkok visszavonultak és még nem támadtak újból. És mivel nem támadtak, a futár javaslatot tett a kapitánynak.

-Uram! Mi lenne,ha most mi csapnánk le rájuk? Felmérnénk az erejüket és keményen leszámolnánk annyival, amennyivel csak lehet.

A kapitány habozva de bólintott. Előnyös helyzetben voltak és ezt fel kellett adniuk, ha ellenséges terepre hatolnak be. A sereg azonnal rendeződött, majd útnak is indult. Délkeleti irányba mozogtak, áthaladtak azon a területen is, ami később, majd a Megyének neveznek. Így érték el a nagy keleti utat két nap alatt és ellenségnek még se híre se hamva. A Szelesdomboktól keletre ereszkedtek rá az útra és hamarosan elértek magányföldére. Átkeltek egy hídon is ami után már Rhudaur következett. Végül az Utolsó Hídnak nevezett átkelő két oldalán táboroztak le aznap estére. Az éjszaka közepén aztán ellenséges mozgást érzékeltek a táboruk körül. De nem orkok voltak, de még csak nem is ellenség, mint aminek vélték őket. Rhudaur leigázott népének néhány törzse volt. Északi emberek. Már figyelték a Númenóriakat egy ideje. Hallgatták a beszélgetésüket a tábortűznél, és miután meggyőződtek, hogy Szauron ellenségei, úgy gondolták, csatlakoznak hozzájuk a Sötét nagyúr ellenében. A nyugati emberek elfogadták az idegenek szövetségét, de nem bíztak bennük teljesen, ezért a nagyjából 2 ezer főt számláló népüket a saját táboruktól északabbra szállásolták el. Tovább megígérték nekik, ha győznek, nem fogják őket zaklatni, nyugodtan megtarthatják maguknak ezt a vidéket. Közben a meghódított Eregion vidékéről már elindult egy erősebb orksereg és pontosan tudták, hol táboroztak le az emberek. De azok nem küldtek ki felderítőket, így csak találgatni tudtak a létszámukkal és a sebességükkel kapcsolatban. Mindenesetre már felkelt a nap mire meglátták az első lényeket. Harci bestiákat és mögöttük az orkokat,koboldokat. A z emberek a tábor elé vonultak és a két szárnyukon helyet foglaló nehézlovasság máris a harcba vetették magukat. Át akarták karolni az orkokat és összezúzni. A lovasság leengedte lándzsáit és egyre nagyobb sebességgel haladtak az orkok szárnyain levő, eddig ismeretlen lények felé.** Hatalmas lények voltak ,akik majdnem négy lábon álltak. Tollasak voltak akár a madarak, és hatalmas csőrük is volt és erős hátsó lábaikkal, melyeken hatalmas karmok nőttek, gyorsan tudtak futni. Rikoltozva elindultak a lovasok irányába, a hátukon lovagló páncélos orkok pedig kantárral igazították állataikat, miközben hosszú sarlókardjaikkal készültek az ütközésre. Az emberek íjászai tüzet nyitottak a középhadukra. Az orkoknak azonban közelebb kellett kerülniük, mert a Númenóriak íjai jobb fából készültek és messzebbre hordtak. Ez újabb veszteségeket jelentettek nekik. A kapitány parancsára a gyalogság is rohanva közeledett feléjük. Közben a nehézlovasság kaszabolta bestiákat és hullottak a madárfejek. De mégis a lovasság vonult vissza az emberveszteség miatt. A két lábon rohanó madarak pedig vérszemet kapva rohantak utánnuk. Gyorsabbak voltak az embereknél, csőrükkel beletéptek az utolért ló nyakába vagy lábába, hogy aztán a földre rántva széttéphessék őket. Csak úgy tudtak megmenekülni, hogy a madarak elegendő lovat kaptak el ahhoz, hogy a többiekkel ne foglalkozzanak. Miután végeztek velük újból megindultak és két oldalról a rohamozó emberekre támadtak.

-Megállj! Alakzatot felvenni!-kiáltott a kapitányuk.

Ekkor a rhudauri emberek, pontosabban pikások gyorsan beásták magukat két oldalra és íjászaikat maguk mögött tudva biztosak voltak a győzelmükben. A madarak, mint mindig, most is gyorsan trappoltak feléjük és könnyű célpontnak vélték az egy helyben álló embereket. Vakmerőségükért és tévedésükért megfizettek, amikor egymás után hulltak, és a hátaikról leesett orkok beleit is kiontottak. Egyik teremtmény sem élte túl. A rhudauri emberek vezére akkor kiáltotta el magát.

-Támadás!

Az Ettensziki kósza íjászok kardot rántottak, a pikások pedig megfordultak és fegyvereiket újból leeresztették. A nyugatiak ekkor jöttek rá, hogy elárulták őket, méghozzá csúnyán. Sőt. Nem volt elég, hogy Északon és Délen harcolniuk kellett, most még az orkok is megérkeztek végre keletről. Elkezdődött a déli sereg nagy harca, miközben északon is harcoltak( ezt most nem részletezem(és nem is fogom). 3 helyről zárták őket közre, csak nyugatnak hátrálhattak, de erről szó sem lehetett. Númenor dicső serege akár hatszor nagyobb sereget is kész volt visszaverni. Vadul forgatták a kardjukat és aprították az ellenséget, csakúgy mint a kapitányuk. Kétkezes nehézkardjával felnyársalt egy páncélos orkot, de az még mindig felé kapkodott. Fogta és belé vágta a tőrét is a nyakába és végül megadta magát a halálnak. Egyszerre kelt birokra két rhudauri pikással, kik két oldalról döfködtek felé. Lehajolt és pengéjével levágta a pikák hegyeit, aztán fordult egyet és visszakézből lerepítette a fejüket. Keményen küzdött, kitartott a végsőkig. Minden ellenfelével végzett, de végül egy trollal hozta össze őt a szerencse. Sikerült ugyan belevágnia a jobb lábába, de a troll mérgében lehajolt érte és két kézzel összemorzsolta. Nem éppen a legjobb halál. Az ember azonban megőrizték pozíciójukat és kevés emberveszteség ellenére megállták a helyüket, visszakergették az ellenségüket a ködhegységen túlra, koboldvárosba. Az orkok megfutottak a rhudauriak pedig megfizettek. Aztán Lindon is csatlakozott és együtt kisöpörték a gonoszt Eriador földjéről. Ezután Szauron lassan visszavonult és szándékosan kerülte a Númenóriak által látogatott területeket. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a tengerpartoktól távol Szauron hatalma továbbra is fennállt, mert e Sötét Esztendőkben a dúnhargi emberek, a Púkel nép is őt szolgálta. Végül aztán, Númenor bukása után a száműzöttek két királyságot hoztak létre Középföldén: Északon Arnort, Délen Gondort. 3434-ben aztán összeállt az emeberek és tündék utolsó szövetsége és hatalmas csatát vívtak Dagorlad mezején, hogy aztán onnan továbbhaladva több éves ostromba fogva bevegyék a Barad-dúrt is és Szauront legyőzzék. De nem végleg.