Nagy sürgés-forgás volt aznap Tarnostban, Dol Amroth északi csücskén egy fegyvertárban. Tarnost a 29-es zászlóalj lakhelye volt. Alig két napja jött a hír a fővárosból, Minas Tirithből, hogy egy rohír lovas futár érkezett Edorasból. Egy vörös nyilat hozott, ami egyértelmű jel volt. Rohan bajban van és Gondort köti a szövetség fogadalma, amit 500 éve kötöttek meg Calenhardon ( azaz Rohanban) keleti részén, Celebrant mezején. Vérben és barátságban kötött szövetség volt ez. 

-Azon a napon Gondor elpusztult volna, ha nincsenek a Rohírok és bátor vezérük Eorl.-emlékezett vissza Belemir kapitány, apja meséjére, amit meg az ő apja mesélt neki.- Itt az ideje viszonozni a szívességet fiúk!

-Mások is jönnek majd uram?

-Remélem. Egyedül nem jelentünk nagy segítséget, még ha a legjobbak is vagyunk. Azt viszont, hogy minket hívtak először a gyülekezőpontra, ne tehernek vegyétek, hanem megtiszteltetésnek. Az emberek folytatták a fegyverkezést. Az ezüst páncélt magukra öltöttek, s rajta a fehér fa fénylett. Alatta láncinget és bélelt ruhát viseltek. Miután felvették ugyanezt alulra is, rácsatolták magukra a lábvértet is, lábujjaiktól a combtőig, majd a karvértet, csuklótól nyakig. Kezüket apró szemű lánckesztyű védte, amiben remekül tudtak fogni és tapintani. Legvégül jött a sisak, amit ha felvettek kilógott alóla a hajuk és a vállukra omlott.  Övükbe lökték a kardjukat, hátukra vették téglalap alakú pajzsaikat, amit egy vékony bőrszíjjal kötöttek magukra és egy csattal fogták össze a mellkasukon. Kezükbe fogták a lándzsáikat és iparkodtak kifelé, mert már várták őket a felnyergelt hátasaik. Belemir ismét kivágtatott Tarnost kapuján és búcsút intett otthonuknak. Rövid idő alatt elügettek a főútig, ami levitte őket délre, Linhirig onnan keletre, Pelargirig, aztán északkeletre Minas Tirithig. A helybeliek kitörő örömmel kisérték végig őket, mind a 7 szinten keresztül, a fellegvár ajtójáig. Belemir az istállóban hagyta az embereit a lovaikkal együtt, ő pedig belépett a fellegvárba. Több ismerős arcot is látott és a Rohani futárt. Ott volt: Duilin lamedonból, lovasokat hozott. A testvére Duinhir egyszerű kardforgató milíciával érkezett, Forlong Lossarnachból, fejszésekkel. A lebennin vidékéről Damrod az íjászaival és egy vezér nélüli másik íjászcsapat, Morthond* vidékéről. Mivel nem jöttek többen elkezdődhetett a szokásos ceremónia. Mindegyik vezér letérdelt elősször a követ elé és felajánlotta neki fegyverét és embereit, aztán Gondor urához, Cyriaher királyhoz fordultak. Neki is felajánlották mindezt, hiába, hogy nem itthon küzdenek, de a szövetség jegyében  ez Gondor ügye is.Ez mindkét nemzetre vonatkozott. Hacsak tudnak, segíteni kötelesek egymást. Készen álltak. Hasonló áldás keretében hagyták el a várost, majd ugyanazon az úton haladtak tovább egy kanyar után, enyhén nyugatnak. Minden egyes jelzőtűz után, ami a két ország közti hegyvonulaton sorakozott, sötétebb lett, és ahogy közeledett az éjszaka, közeledett vele együtt a cél is: Edoras, Rohan fővárosa. Nemsokkal később lovasok közelítettek feléjük, körbevették őket és egyikük szólt.

-Mi járatban idegenek? Thengel király területére léptetek. Kik vagytok?

-Állj! Várj! Én vagyok!- léptetett a futár az alak mellé.

-Gondorból jöttünk! Belemir vagyok a 29-esek vezére és ők pedig a seregem és a hadvezérek.

-Gondor? Már vártunk benneteket, gyertek, mutatjuk az utat. 

Edoras kapui kinyíltak és befogadták a jövevényeket. Ott értesültek, hogy Khand serege a Vas-folyó felé hajózik és egy részük letáborozott a folyó torkolatánál. Holnap estére ideérhetnek.

Ez jó hír volt a Gondoriaknak, hisz pihenhettek egy kicsit. Lassan eltelt még egy nap és a jók serege a gázlóhoz menetelt, teljes harci díszben, mikor megérkezett egy futár, hogy jelentse a khandi sereg lassan, de elfoglalja a helyét a gázló nyugati részén. Belemirék szaporázták lépteiket és amilyen gyorsan csak lehetett ők is így tettek. Este volt ugyan de a telihold betöltötte az eget a gázló felett és fényében megpillanthatták a Khandiakat. Lila, narancs, szürke  és barna vérteket és selymeket viseltek. Bőrük füstös volt. Magasságra a rohírokra hajaztak. Hangjuk és szavaik, mint a haradiaké. Egy mély torokhangon parancsolgató ember irányítgatta őket. Lovasokat küldött az ellenség felé. a patások lábai csobogtak a vízben, ahogy elügettek a gázló közepén álló kis szigetecskéhez és íjaikat előkapva körözni kezdtek a földdarab körül. Belemir embereire céloztak és folyamatos tűz alatt tartották őket. Mindegyik íjász akkor lőtt, mikor a legközelebb volt a gondoriakhoz. Mire leírtak egy kört újra tüzelhettek. Egy sorban hárman lovagoltak. Ki akarták csalogatni őket a jó állásaikból a jók serege csak megbújt a pajzsaik mögött. emellett ők is vesszőket engedtek a lovasokra, viszonzásképpen. Főleg a morthondi íjászok ölték meg a legtöbbet, mire a lovasok visszavonultak. Belemir az első sorba hívta a zászlóalját és látta, hogy a túloldalról ismét felverik az éjszaka csöndjét. Nurad fejszések jöttek, rohamtempóban és szarvas sisakban. Belemir rájött, hogy a kis, hordalék szigetet akarják elfoglalni. Akié a sziget azé az előny. A zászlóalj belendült és máris kocogott a szigetre. Már majdnem elérték, de a lovasíjászok leadtak rájuk néhány sor lövést. A szakasz megtorpant és fedezték magukat, miközben ellenségeik közül az első most lépett a szárazra. Belemir kinézett a pajzsok közül és alig volt ideje, hogy felálljon és kivédje a fejsze csapását, aztán jobbjával utat talált a khandi nyakához és felfelé szúrva végzett vele. Pajzsával próbált utat törni, emberei pedig követték. Egy következő csapás alatt azonban szétroncsolódott a pajzsa. Ellenfele slégant leszelte a pajzs jobb felét, de balszerencséjére fegyvere a pajzsban ragadt. Belemir kihasznált az alkalmat, levágta fejsze nyelét a khandi kezeivel együtt. Az ember sikoltozva ordítozott, miközben erősen spriccelt a vér a csonkokból. Belemir elvágta a torkát is. Megszabadult törött pajzsától. szabaddá vált baljával bezúzott egy koponyát, majd két kézre fogva kardját, félbevágott egy másikat, megmentve ezzel egyik katonáját. A gyalogságuk feladta, mikor Belemir fáradtan, de biztosan torkon szúrta a parancsnokukat. Ahogy ellenfele elzuhant a nyakában maradt a lándzsa, amit a gondori még mindig markolt és magával rántotta. Emberei kaparták össze a földről, és vizet itattak vele, hogy egy kis erőre kapjon. A szövetségesek ünnepeltek és sikerükön felbuzdulva, katonás léptekkel elfoglalták a szigetet és onnan tovább masíroztak az ellenség felé. Khand azonban még nem vonult vissza, koránt sem.  Eddig nem látott harci eszközöket sorakoztattak fel maguk előtt. 4 kereken toltak egy fakeretbe foglalt fegyvert. A kereten belül több lándzsahegy végű henger volt összetömörítve, szép sorokban, kanócokkal a végükön. Egy alacsony ember kezelte őket. Egy fáklyával végighúzta az egyik sort. A kanócok gyorsan leégtek és egymás után, süvítve robbantak ki a helyükről. Nagy volt az ijedelem amikor a Skorpió lövedékei bevágódtak  a jók sorai és a fenyves fái közt hatalmas és tüzek gyúltak.

-Nem tarthatjuk tovább a gázlót ilyen fegyverekkel szemben-kiáltott oda Thengel Belemirnek a nagy hangzavarban. Visszavonulunk Edorasba.

-Gondor népe! Vissza Edorasba!-kiáltott Belemir is.

Damrod meg egyszer visszafordult és elereszett egy lövést, majd ő is sietett a többiek után. 

Azt már senki sem látta közölük, hogy fog tüzet a nyílvessző a levegőben és hogyan robbantja fel az egyik Skorpiót.

Morthond= feketegyökér( Ez egy kisebb mocsárvidék gondor északi részén)

Hamarosan folytatásra kerül.