Umbar, Harad fővárosa már 3 éve el volt zárva a külvilágtól, szárazon és vízen egyaránt. Maga a király, Ciryaher tábora a várostól északra feküdt. Hétről-hétre érkeztek újabb 50-60 fős csapatok Gondor területéről. Sok századot hívtak vissza Mordor területéről és Rhúnból, hogy az ittenieket erősítsék. Ezek kipróbált katonák voltak. Határ mentiek. Behívtak viszont egy új Zászlóaljt is, a 29-est, akik még sosem láttak csatát, de a gyakorlótereken nem akadt párjuk. Aznap este a sátraikat Ciryaher sátrának közelében húzták fel. A 29-esek kapitányának sátra volt a legközelebb. A király este meg is látogatta és egy feladattal bízta meg. Éppen páncélfényezés közben nyitott rá.

-Nem zavarok?

-Nem felség. hebegte Belemir és tisztelgett a király előtt

-Ugye Belemir a neved?

-Igen felség.

-Nagyszerű név. Kitűnően mutatna a nagy történetekben.

-Nagy történetek? csodálkozott Belemir

-Úgy van. Lehetőséged lesz bekerülni a nagyok közé. Holnap a zászlóaljaddal megpróbáljátok bevenni a várost és biztosítani a terepet a tengeri és szárazföldi erőknek.

-Rendben uram!

A támadást még hajnalban megkezdték. Belemir a sátra elé hívatta embereit és megparancsolta, hogy kenjék be szürke páncéljukat fekete iszappal. Így szinte láthatatlanok lesznek a sötétben és a falhoz kúszhattak anélkül, hogy a haradiak észrevennék őket. A 29-es zászlóalj híres volt a leleményességről. Meg is érkeztek a fal alá majd egy csákányt dobtak a falra. Meghúzták a kötelet és az keményen beakadt. Megkezdték a mászást.  Azonban ahol a csákány a falra dobták, épp volt egy őr és mindent látott. Kíváncsiságtól hajtva a falhoz lépett, megtámaszkodott majd lenézett a semmibe. Egy másodperc alatt elsötétült előtte a világ és nem érzett többé semmit, amikor Belemir dárdája lyukat ütött a ( haradi szokás szerint selyembe csavart turbános) homlokán és fél méter hosszan jött ki a tarkóján. Aztán óvatosan, fél kézzel, as fejénél fogva, dárdástól lehúzta a falról. A tetem lezuhant, miután feje lecsusszant Belemir fegyveréről. A kapitány visszaszíjazta fegyverét a hátára és tovább mászott. Elérte a tetejét. Átmászott és már fent is volt. Negyed óra múlva az egész zászlóalj fent volt. A várfal középső részén voltak. Mindkét végén egy-egy tornyot láttak, ami levezetett a várudvarra( aminek közepén egy nagy torony állt és körülötte a várban menedéket kereső haradi lakosság házai álltak) és továbbvezet a többi falrészre. Belemir 2 embert küldött mindkét toronyhoz, hogy megnézzék tiszta e. Az egyik alig tett meg néhány lépést a keleti toronyhoz, amikor az ajtó nyílt és egy újabb őr jött ki rajta, hogy leváltsa( a már halott) társát. A gondoriak láttán azonban megtorpant és kiabálni kezdett a saját nyelvén.

-Katona bukj le! kiáltott hátulról Belemir

És miután az lehajolt, már repült is Belemir dárdája a haradi mellkasába. Ettől pedig akkora lendületet kapott, hogy legurult a lécsőn egyenest a várudvarra. Kiáltásait azonban sokan hallották. Hamarosan a két torony ajtóján, százával érkeztek az ellenséges katonák. Ezek pedig a haradiak egyik legerősebb  egységének katonái voltak, a Kígyó testőrség emberei. Nekirontottak a fekete páncélos gondoriaknak a hajlított pengéjű kardjaikkal és 6 szögű, kígyót formázó pajzsaikkal. A gondoriak baja leginkább a keleti torony közelében gyűlt meg a haradiakkal. Ezek erősen visszaszorították Belemiréket. Azért nem volt olyan könnyű dolguk, a gondori lándzsák miatt. Az első haradi aki aki átjutott két lándzsahegy közt, azt a mögötte álló harcos fegyvere szúrta torkon. A nyugati torony közelében sokkal könnyebben mentek a dolgok. A kígyó gárda embereit itt annyira visszaszorították, hogy visszanyomták őket a toronyba és rájuk csukták az ajtót. El is reteszeltek azt egy karddal. Ez nagyszerű volt, viszont így a várudvar közepén álló hatalmas kőtorony látószögébe kerültek. És a déli íjászok csapata innen lőtte a katonákat. Miután Belemir már a 26. ellenséget csapta le, rátámadt a 27. is akit a pajzsával a nyugati torony ajtójának tolt és oly erővel állította fejébe a dárdáját, hogy annak fele átfúródott a másik oldalra. Megállt egy időre, hogy kifújja magát, amikor egy nyíl csapódott a páncél résein keresztül a bal vállába. Nekizuhant a falnak és meglátta 17 halott emberét a földön. Pajzsát a hátára szíjazva lecsúszott a kötélen, miután kiadta a visszavonulási parancsot. Ezt rendezetten megtették, veszteségek nélkül. A király kérdőre vonta.

-Miért nem sikerült a küldetés?

-Nem vettem számba az őrváltást felség. De már van egy biztos tervem amivel egész biztosan legyőzhetjük Umbart.

-És pedig?

-Észrevettem, hogy a várudvar közepén álló  torony körül szalmatetős házak vannak. A tetőjük alá tucatnyi madár jár ki és be. Elfogunk amennyit csak tudunk és olajozott fadarabokat kötünk a lábukra. Majd meggyújtjuk őket és vissza engedjük őket. Felgyújtják helyettünk a várat. A 29-es légió több mint száz madarat fogott be. Fél óra múlva egész Umbar füstölt. Megnyílt a kapu és civilek, katonák jöttek ki. A civilek elrohantak de a harcosok megtámadták Ciryaher seregét. A király feltette sisakját majd rohamra indította seregét. Gyalogosait szemből, a pelargiri tengerészeket pedig a kikötő felől, ahol a hosszú szigonyokkal legyőzték a kikötőt védő kalózokat.  A kapuk előtt azonban még mindig folyt a harc. A haradiak visszanyomták a gondori gyalogságot. Ám két oldalról lovasok, felülről a nyilak tizedelték őket. Ígí az a néhány ember aki életben maradt az megadta magát a királynak, miután Belemir és emberei bevették a nagy kőtornyot 28 ember élete árán. Umbart szárazon és vizen győzték le. Több mint száz éven át meg is tartották azt. Ciryaher felvette a Hyarmendacil azaz délgyőző nevet. A 29- esek pedig  a legjobb egységnek lettek titulálva. Sok csatában kitüntették magukat. pl: Umbarnál, Cardolannál, Rohanban, A törpöknél stb.