Harad. Végtelen homoktenger,itt-ott néhány növény és oázis, tarkítva az itt élő emberek városaival és sok-sok sátorukkal. A nappali elviselhetetlen hőséget, este a dermesztő hideg váltotta fel, a déli nép mégis boldogul e vidéken. Már több mint 10 éve, hogy egyre több és több harcos érkezik Haradwaith* szerte és összetákolt kunyhóikkal gyarapítják a Közel-Haradon terjeszkedő tábort. A mai nap például hatalmas bestiák jöttek a kelő nap fényével. Agyaras mumákok* és orrszarvú szerű

lények, kiknek az egy tülke mellett még volt 3-3 kisebb, melyek végigfutottak az állat arcán. Hayhatül fővezér dicsőségre, hatalomra és mindenek felett rengeteg vagyonra vágyott. Összeterelt egy tekintélyes méretű sereget, akik fosztogatásra készek és, ha csatározásra kerül sor, akkor sem esnek pánikba. Nemsokára eljött egy nyári, amikor még a szokásosnál is melegebb volt, megszólaltak a toborzó kürtök. Az álom már a múlté volt, mindenki frissen kipattant sátrából, hogy csatlakozzon a többiekhez és meghallgassa a fővezér szavait. A végén mindenki nagy éljenzésben tört ki, majd újra megszólaltak a kürtök és a bestiamesterek, az orrszarvúikkal, megindították a menetet észak felé. 7 nap és 7 éjjel meneteltek, hatalmas porfelhőt verve, ami messzire vitte közeledésük hírét. A 8. nap reggelén ismét tábort bontottak és délre elérték Harondort, Dél-Gondor elhagyatott területét. Rátértek a haradi útra és egészen a porosi-gázlóig masíroztak. Itt épült fel a következő táboruk. Néhány kivételével tovább haladtak és nemsokkal később kétfelé váltak. Az egyik fele Ithilient, gazdag zsákmánynak vélte. A másiknak megkellet küzdenie kisebb akadályokkal, mire átkeltek az Anduinon, Pelargir városától délre. Gyorsan átrendeződtek és megszámolták veszteségeiket. Egy pár gyalogos, lovas és 2 mumákot temettek el a fagyos hullámok. Hatalmas erővel elsöpörték Linhirt, így haradi erőd lett. Alig hagytak pár embert hátra és folytatták utukat tovább. Megmászták a Tarnost hegységet, mert a túloldalon gazdagság várta őket. Az előző sereg most bukkant rá az első falura, Ithillien fákkal elszórt mezején. A szerencse úgy tűnt nekik kedvezett. Állatok hiányában, könnyebb volt elrejtezni a fűben. Először körbevették, majd szűkítették a kört a falu körül. Odabent folyt az élet. Egy férfi 2 pár, lábuknál összekötözött nyulat cipelt a vállán, míg fia mellette ugrándozott vidáman, apja íjával hadonászva.

-A mai vacsora igazi csemege lesz- nézett a fiára mosolyogva-édesanyád még úgysem kóstolta a mennyei nyúlpaprikásom.

Alig léptek kettőt, mikor a férfi elvágódott, a nyulak elszálltak és a hátában egy vörös tollú vessző fityegett. A Haradiak minden mozgó célpontra lőttek. Mindenki próbált előlük elbújni és fedezékből lőttek vissza. A kisfiú és édesanyja csatlakozott egy csoporthoz, kik a főváros felé próbáltak elosonni. Az öregek, nők és gyerekek csapatát néhány íjász és kardot viselő, leszerelt katona védte. Az íjászok lelőtték az őket célzó haradiakat, így ki tudtak törni a gyűrűből. De a veszély még nem múlt el, mert troll-emberek jöttek ellenük. Kettőt azonnal fejen lőttek, hiába védte őket vastag sisak. Az egyik katona is rájuk támadt. Rég nem használt kardja, azonban eltört a vékonyabb haradi pajzsban is. A troll-emberek közrefogták és darabokra vágták őt, vastag pengéjű, rövid kardjaikkal. Az íjászok újratöltöttek és megint elhullott kettő közölük. Újabb harcosok érkeztek, a kígyó gárda néhány képviselője. Az idős katona az íjászokkal együtt az útjukra engedte a menekülteket és elindultak, hogy feltartóztassák az ellenséget. Az öreg jobban harcolt, mint társa. Mindet levágta és most sebesülten, féltérdre ereszkedve harcolt az utolsóval, mikor ő is bevégezte a gárdista handzsárjától. Kilehelte a lelkét és a harcos átlépett teste felett. Sietett társaihoz, fosztogatni. Hazim a parancsnokuk, máris kiadta az indulási parancsot és más falvak után néztek, ahol hasonlóan jártak el. Sok zsákmányt kellet összeharácsolnia és nem hagyhatta figyelmen kívül a nagy lehetőséget. A lehetőséget, ami rengeteg vagyonhoz és hírnévhez juttatja Haradot, a seregét, de legfőképp saját magát. A lehetőség neve Pelargir volt. 1 héten belül kirabolták és szükség szerint megöltek mindenkit a környező falvakban. Az innen érkező menekültek, pedig Pelargirba menekültek és hírüket adták a hódítóknak. Ezért amikor, egy reggel megjelentek a látóhatáron, a gondori várparancsnok nem volt meglepve. Ostrom alá vették Pelargirt, de nem támadtak azonnal. Létrákat, ostromtornyot és egy kost építettek a hozott fából. Még egy alagutat is elkezdtek ásni, ami tervük szerint a város főterén lyukad majd ki. Ezt a feladatot Hazim parancsnok és az elitegységek végezték. Egyszerre rohantak a falhoz a létrákkal, a kapukhoz a kossal és a torony kerekei is csikorogni kezdtek. A gondori parancsnok minden íjászt, az ostromlott várszakaszra küldött. A kos és az ostromtorony felfogta a nyilakat, de a létra hurcolók igencsak hulltak. A haradi íjászok nyakukba kapták lábaikat, hogy a torony mögé jussanak és onnan nyilazhassanak. Az ithillieni kószák felfigyeltek rájuk és pontos lövéseikkel, futás közben szedték le őket. Ezzel esélyt adtak a haradiaknak, feljutni a létrákon, mert jelentős össztüzet vontak el róluk. De ők is kénytelenek voltak kardot rántani, mikor a torony is megérkezett a falakhoz. A gondori gyalogság pedig a kapuk mögött várt, hogy ellenségük mikor tör be, kik egyre erősebben döngették a bejáratot. Az ostromtoronyból egymás után ugrottak ki és kezdtek véres közelharcba. A nyugati szakaszt elfoglalták és siettek segíteni társaiknak a keleti oldalra. Gondor harcosai szorult helyzetben voltak, főleg mikor a Haradiak a hátukba kerültek és a szerencsétleneknek a torkukat szabták. Túl sok társukat hagyták hátra a falakon elpusztulva, de a haradi légió bevette a falat és rohantak lefelé a kapukat védő harcosokra támadni. Betört a kapu és a déli harcosok egy erős vezényszót hallottak, mikor egy ballisztával nézhettek farkasszemet.

-Tűz!!!

Még fel sem ocsúdtak, a tüzes dárda már is a soraik közé csapódott, hogy aztán szétrobbanjon köztük és tüzet a fogott haradiak sikoltozva, rohantak vissza a vonalaik mögé. Újra a Gondoriak álltak nyerésre. Folyamatosan kapták az erősítést is. Most egy tengerész csapat jött. Felmérték a helyzetet és dárdáikat a falakról megérkező ellenségre dobálták, nehogy azok csatlakozhassanak a kapuk felől érkező pikásokkal. Hazim parancsnoknak volt még egy titkos fegyvere is, a légió elitegységei. A kígyó gárda és a troll emberek. Elszámították ugyan magukat, mert a főtér helyett a fegyverraktárnál bukkant elő, de így sem tervezhették volna jobban. Egy gyalogos milícia most készülődött, hogy a következő erősítést alkossák, de Hazim és emberei meglepték őket. Páncélzat hiányában könnyebben levághatták mindet. Meghallották a gondori katonák örömittas ujjongását és siettek is a kapuhoz, de előbb még néhányuk beváltották Hazim tervét. A visszaérkező gondori gyalogosok egy csapat Kígyó gárdát látott harcolni más gondori katonák ellen. Megrohanták a gárdistákat, mire ők menekülni kezdtek, maguk után csalva ellenségüket. Társaik kifáradva hátra maradtak és lassan követték őket. Hazim ekkor fordult meg, hogy szembe nézzen üldözőivel. Kardjával jelként a levegőbe hasított. A gondoriaknak hitt emberek most levették sisakjaikat és világosan látszott rajtuk a haradi arcvonás. A troll-emberek és a Kígyó gárda, elölről és hátulról a gondoriaknak estek. Véres összecsapásban gyűrték le a nyugati embereket és Pelargir sok 100 éven át Harad egyik nagy városa lett. Ami pedig a másik seregüket illeti, készülőben van a következő rész.

Haradwaith= Harad földje a Gondoriak nyelvén

Mumák=Olifántok

Nagy sürgés-forgás volt aznap Tarnostban, Dol Amroth északi csücskén egy fegyvertárban. Tarnost a 29-es zászlóalj lakhelye volt. Alig két napja jött a hír a fővárosból, Minas Tirithből, hogy egy rohír lovas futár érkezett Edorasból. Egy vörös nyilat hozott, ami egyértelmű jel volt. Rohan bajban van és Gondort köti a szövetség fogadalma, amit 500 éve kötöttek meg Calenhardon ( azaz Rohanban) keleti részén, Celebrant mezején. Vérben és barátságban kötött szövetség volt ez. 

-Azon a napon Gondor elpusztult volna, ha nincsenek a Rohírok és bátor vezérük Eorl.-emlékezett vissza Belemir kapitány, apja meséjére, amit meg az ő apja mesélt neki.- Itt az ideje viszonozni a szívességet fiúk!

-Mások is jönnek majd uram?

-Remélem. Egyedül nem jelentünk nagy segítséget, még ha a legjobbak is vagyunk. Azt viszont, hogy minket hívtak először a gyülekezőpontra, ne tehernek vegyétek, hanem megtiszteltetésnek. Az emberek folytatták a fegyverkezést. Az ezüst páncélt magukra öltöttek, s rajta a fehér fa fénylett. Alatta láncinget és bélelt ruhát viseltek. Miután felvették ugyanezt alulra is, rácsatolták magukra a lábvértet is, lábujjaiktól a combtőig, majd a karvértet, csuklótól nyakig. Kezüket apró szemű lánckesztyű védte, amiben remekül tudtak fogni és tapintani. Legvégül jött a sisak, amit ha felvettek kilógott alóla a hajuk és a vállukra omlott.  Övükbe lökték a kardjukat, hátukra vették téglalap alakú pajzsaikat, amit egy vékony bőrszíjjal kötöttek magukra és egy csattal fogták össze a mellkasukon. Kezükbe fogták a lándzsáikat és iparkodtak kifelé, mert már várták őket a felnyergelt hátasaik. Belemir ismét kivágtatott Tarnost kapuján és búcsút intett otthonuknak. Rövid idő alatt elügettek a főútig, ami levitte őket délre, Linhirig onnan keletre, Pelargirig, aztán északkeletre Minas Tirithig. A helybeliek kitörő örömmel kisérték végig őket, mind a 7 szinten keresztül, a fellegvár ajtójáig. Belemir az istállóban hagyta az embereit a lovaikkal együtt, ő pedig belépett a fellegvárba. Több ismerős arcot is látott és a Rohani futárt. Ott volt: Duilin lamedonból, lovasokat hozott. A testvére Duinhir egyszerű kardforgató milíciával érkezett, Forlong Lossarnachból, fejszésekkel. A lebennin vidékéről Damrod az íjászaival és egy vezér nélüli másik íjászcsapat, Morthond* vidékéről. Mivel nem jöttek többen elkezdődhetett a szokásos ceremónia. Mindegyik vezér letérdelt elősször a követ elé és felajánlotta neki fegyverét és embereit, aztán Gondor urához, Cyriaher királyhoz fordultak. Neki is felajánlották mindezt, hiába, hogy nem itthon küzdenek, de a szövetség jegyében  ez Gondor ügye is.Ez mindkét nemzetre vonatkozott. Hacsak tudnak, segíteni kötelesek egymást. Készen álltak. Hasonló áldás keretében hagyták el a várost, majd ugyanazon az úton haladtak tovább egy kanyar után, enyhén nyugatnak. Minden egyes jelzőtűz után, ami a két ország közti hegyvonulaton sorakozott, sötétebb lett, és ahogy közeledett az éjszaka, közeledett vele együtt a cél is: Edoras, Rohan fővárosa. Nemsokkal később lovasok közelítettek feléjük, körbevették őket és egyikük szólt.

-Mi járatban idegenek? Thengel király területére léptetek. Kik vagytok?

-Állj! Várj! Én vagyok!- léptetett a futár az alak mellé.

-Gondorból jöttünk! Belemir vagyok a 29-esek vezére és ők pedig a seregem és a hadvezérek.

-Gondor? Már vártunk benneteket, gyertek, mutatjuk az utat. 

Edoras kapui kinyíltak és befogadták a jövevényeket. Ott értesültek, hogy Khand serege a Vas-folyó felé hajózik és egy részük letáborozott a folyó torkolatánál. Holnap estére ideérhetnek.

Ez jó hír volt a Gondoriaknak, hisz pihenhettek egy kicsit. Lassan eltelt még egy nap és a jók serege a gázlóhoz menetelt, teljes harci díszben, mikor megérkezett egy futár, hogy jelentse a khandi sereg lassan, de elfoglalja a helyét a gázló nyugati részén. Belemirék szaporázták lépteiket és amilyen gyorsan csak lehetett ők is így tettek. Este volt ugyan de a telihold betöltötte az eget a gázló felett és fényében megpillanthatták a Khandiakat. Lila, narancs, szürke  és barna vérteket és selymeket viseltek. Bőrük füstös volt. Magasságra a rohírokra hajaztak. Hangjuk és szavaik, mint a haradiaké. Egy mély torokhangon parancsolgató ember irányítgatta őket. Lovasokat küldött az ellenség felé. a patások lábai csobogtak a vízben, ahogy elügettek a gázló közepén álló kis szigetecskéhez és íjaikat előkapva körözni kezdtek a földdarab körül. Belemir embereire céloztak és folyamatos tűz alatt tartották őket. Mindegyik íjász akkor lőtt, mikor a legközelebb volt a gondoriakhoz. Mire leírtak egy kört újra tüzelhettek. Egy sorban hárman lovagoltak. Ki akarták csalogatni őket a jó állásaikból a jók serege csak megbújt a pajzsaik mögött. emellett ők is vesszőket engedtek a lovasokra, viszonzásképpen. Főleg a morthondi íjászok ölték meg a legtöbbet, mire a lovasok visszavonultak. Belemir az első sorba hívta a zászlóalját és látta, hogy a túloldalról ismét felverik az éjszaka csöndjét. Nurad fejszések jöttek, rohamtempóban és szarvas sisakban. Belemir rájött, hogy a kis, hordalék szigetet akarják elfoglalni. Akié a sziget azé az előny. A zászlóalj belendült és máris kocogott a szigetre. Már majdnem elérték, de a lovasíjászok leadtak rájuk néhány sor lövést. A szakasz megtorpant és fedezték magukat, miközben ellenségeik közül az első most lépett a szárazra. Belemir kinézett a pajzsok közül és alig volt ideje, hogy felálljon és kivédje a fejsze csapását, aztán jobbjával utat talált a khandi nyakához és felfelé szúrva végzett vele. Pajzsával próbált utat törni, emberei pedig követték. Egy következő csapás alatt azonban szétroncsolódott a pajzsa. Ellenfele slégant leszelte a pajzs jobb felét, de balszerencséjére fegyvere a pajzsban ragadt. Belemir kihasznált az alkalmat, levágta fejsze nyelét a khandi kezeivel együtt. Az ember sikoltozva ordítozott, miközben erősen spriccelt a vér a csonkokból. Belemir elvágta a torkát is. Megszabadult törött pajzsától. szabaddá vált baljával bezúzott egy koponyát, majd két kézre fogva kardját, félbevágott egy másikat, megmentve ezzel egyik katonáját. A gyalogságuk feladta, mikor Belemir fáradtan, de biztosan torkon szúrta a parancsnokukat. Ahogy ellenfele elzuhant a nyakában maradt a lándzsa, amit a gondori még mindig markolt és magával rántotta. Emberei kaparták össze a földről, és vizet itattak vele, hogy egy kis erőre kapjon. A szövetségesek ünnepeltek és sikerükön felbuzdulva, katonás léptekkel elfoglalták a szigetet és onnan tovább masíroztak az ellenség felé. Khand azonban még nem vonult vissza, koránt sem.  Eddig nem látott harci eszközöket sorakoztattak fel maguk előtt. 4 kereken toltak egy fakeretbe foglalt fegyvert. A kereten belül több lándzsahegy végű henger volt összetömörítve, szép sorokban, kanócokkal a végükön. Egy alacsony ember kezelte őket. Egy fáklyával végighúzta az egyik sort. A kanócok gyorsan leégtek és egymás után, süvítve robbantak ki a helyükről. Nagy volt az ijedelem amikor a Skorpió lövedékei bevágódtak  a jók sorai és a fenyves fái közt hatalmas és tüzek gyúltak.

-Nem tarthatjuk tovább a gázlót ilyen fegyverekkel szemben-kiáltott oda Thengel Belemirnek a nagy hangzavarban. Visszavonulunk Edorasba.

-Gondor népe! Vissza Edorasba!-kiáltott Belemir is.

Damrod meg egyszer visszafordult és elereszett egy lövést, majd ő is sietett a többiek után. 

Azt már senki sem látta közölük, hogy fog tüzet a nyílvessző a levegőben és hogyan robbantja fel az egyik Skorpiót.

Morthond= feketegyökér( Ez egy kisebb mocsárvidék gondor északi részén)

Hamarosan folytatásra kerül.

Előzmények és párhuzamos események a Kitalált csaták 33. részében

A keleti Kék-hegység hófödte ormairól, elképesztő magasságáról, de leginkább törpjeiről volt nevezetes. Az északi részén, Forlindonban épült a Durin nemzetség legújabb erődítménye, amit Thorin csarnokaként neveztek el és ahová minden törp, még más nemzetségekből is, ide sereglettek és új életbe kezdtek a béke és a bőség jegyében. A bőség egyre csak növekedett, mind népesség és vagyon, mind pedig élelem és harci eszközök formájában, mert a béke az csak akkor kezdődhet el igazán, ha Szauron elesik és gonosz hordái szétverik, szerte Középföldén. A mai nap is folyt a munka. A törp kovácsok erősen dolgoztak, de most újabb, erősebb páncélokat készítettek, amiket gazdáik azonnal használatba is vettek, hiszen szükségük volt rá, amikor egy fosztogató orksereg olyan közel jár, mint Az alkonydombok lába. Thorin herceg a nagy csarnokba indult, hogy szót váltson húgának, Disnek fiaival, Filivel és Kilivel. Odabent lobogó tűz fogadta és a két unokaöccse, kik azonnal felpattantak az étkezőasztaltól, ahogyan Thorin belépett.
-Kérlek bátyám, hadd tartsunk veled!
-Persze! És mit mondjak majd anyátoknak, ha elestek. Fiatalok vagytok ti még.
-Kétszer olyan jó harcos vagyok, mint bármelyik harcosod-bizonygatta Fili és előrántotta a kardját-Vívj meg velem!
-Csakugyan? Én elhiszem ha te mondod, de nem tehetlek ki veszélynek sem téged, sem az öcsédet, akármennyire ügyesek vagytok és forr bennetek a harci kedv.
Fili csüggedten lökte vissza fegyverét és Kilivel együtt hátat fordítottak bátyjuknak, hogy leüljenek falatozni és hallgassák a dalnok költeményeit, nagyatyjuk és a többi ősük harci cselekedetiről.
-Fontosabb feladatot kaptok, mint amit el tudnátok képzelni. Itt kell maradnotok ugyan, de nektek kell védeni az otthonunkat. Ne okozzatok csalódást se nekem, se a népünknek!
Újra nyílt és zárult az ajtó, csak ezúttal távoztak rajta. Az Alkonydombokhoz tartottak harci kosokkal, számszeríjászokkal, fejszedobókkal, lándzsásokkal és egyszerű gyalogosokkal.
-Uram, két kilométerre innen farkasokat láttunk-mondta az egyik felderítő, alighogy 1 órája elindultak.
-Megállj! Itt bevárjuk őket! De a kosokat készítsétek! Megütközünk a farkasokkal.
Thorin megütögette egy nagy fekete kos szarvát és felugrott a hátára. A felderítők csapata Thorin herceg vezénylésével lassan lépegettek a kissé homokos, néhány helyen fűfoltos mezőn, míg eltűntek a gyalogosok szeme elől. Thorin kissé lemaradt, hogy bevárja a felderítőt és kikérdezze.
-Mondd csak, merre láttad a farkasokat?
-Valahol itt. Még a domb meg az erdő előtt-mutatott a felderítő előre, mielőtt még tompa puffanással esett volna le a kecskéje mellé egy dárdával a mellében. Ezt követte a vonítás, és feltűntek az első farkasok fejei a dombtetőn. Lefelé zúgtak, karmaik felszaggatták a földet és koboldok kurjongattak nyergükben. Thorin csapata elég távol volt a dombtól ahhoz, hogy kellő sebességre gyorsuljanak fel az összecsapásra. Egyesek eldobálták lándzsáikat, több kevesebb eredménnyel, de a legtöbbjük maguk elé tartották. Mire a farkasok a domb lábához értek elrugaszkodtak és ugrással vetették magukat a szakállasokra. Megpróbálták átugrani a két és félméteres, vashegyű lándzsákat és lerángatták a kosokról a hátasaikat. A kevésbé szerencsésebbeket felnyársaltak és koboldok leestek a hátukról. Thorin is összeszorította fogait, hogy bevigye az első találatát. Az ellenfél farkasa itt is átugrotta a lándzsát és Thorinra ugrott. A herceg gyors volt és az ordas gyomrába törte a fegyvere felét. Az állat alá esett ugyan, de hamar kikászálódott és előkapta vastag, kétélű kardját. Szükség is volt rá, mert az előbb ledöfött farkas hátasa hadonászott felé szablyájával. Mielőtt lesújtott volna egy megvadult farkas tarolta le őket. A kobold nyakát szegte az ütközéstől de Thorin elugrott. A kardját kereste, mert látta ahogy az ordas visszafordul és felé rohan. Nemvolt mit tenni, csak egy törött lándzsát tudott keríteni és behunyt szemmel ordított, úgy tartotta a fegyverét. Mikor újra kinyitotta, látta, hogy megállította az állatot, de az még mindig faldosott Thorin felé. Jobbjával a lándzsát tartotta, miközben baljával a háta mögött megtalálta a kardját, amit habozás nélkül a szívébe szúrt, egészen a markolatáig. Hidegvérét megőrizve, gyorsan kigurult az állat alól, amit a lándzsa támasztott, és egy talált fejszével fölé magasodott.
-Bevégeztetett...korcs!
Az éles fegyverrel könnyen csapta le a farkasfejet, majd jobbra-balra tekintett a csata hevében.
Thorin csak katonái örömujjongását látta, ahogyan gyalog vagy kosuk hátán rázzak az ég felé fegyverüket. A farkasok és rajtuk a néhány ork fejvesztve menekült, a hadtest parancsnokukat is holtan hagyva maguk mögött. Az ott feküdt a csatatér szélén, a domb tövében és a saját zászlója állt ki a torkából, farkasa mellette, szintén átdöfve a torka, meg még 5 másik helyen is. Visszaszerezte kardját és a fejszét is megtartotta magának, majd megkereste a felderítők parancsnokát, hogy elmondja neki, itt nem maradhatnak, mert valószínű, hogy a fősereg is a közelben van. Fel kell készülni a komolyabb ütközetre. A parancsnoknak azonban már késő volt. Holtan feküdt a saját kosa alatt. Thorin motyogott valamit aztán lezárta a halott szemeit és a sereg többi része felé vették az irányt, a Lhún folyó keleti partjára. Épp időben tették, mert az erdőből ekkor értek ki az orkok további seregei. Alabárdok magasodtak a dombok fölé, mögöttük íjászok és a hatalmas vörös pajzsú Carn-dúmi gárda, Gundabad egyik elit egysége.
-Gyerünk! Irány a folyópart!
Thorinék maguk után csalták az orkokat, hogy saját terepen küzdjenek meg velük.
Gyorsan az első sorba küldték a saját pikásaikat, az erebori legionáriusok pedig félkörben álltak fel, így az íjászok és a kosok mögéjük húzódhattak. Megszólalt az ellenséges kürt és az ork alabárdosok egy pillanatra megálltak, hogy vízszintesbe engedjék fegyvereiket, majd gyorsabb menetet produkáltak.

-Baruk Khazad-hangzott a törpök oldaláról is, majd ők is megindultak leengedett pikákkal.

A föld remegett ahogy közeledtek egymás felé a két sereg, Ered Luin pikásai és a Boszorkányúr birodalmi alabárdosok.
A törpök nyugodtan haladtak, aprókat lépve, és ahogy közeledtek az orkokhoz és azok alabárdjaihoz, megnőtt a feszültség, hisz mindkét félnek arra kellett ügyelni, hogy elkerülje a felé döfködő fegyverek hegyét, de közben ő is találatot vigyen be ellenfelének. Ez igencsak nehéz volt, mert az alabárdok és a pikák egyforma hosszúságúak voltak, így a veszteségek is. Egy valami kedvezett csak a gundabadi seregnek: a létszámfölény. Többen voltak és a szárnyaik lassan befordultak az ellenség felé. Lassan, de biztosan körbezártak őket. A pikások parancsnoka megrémült, megragadta egy sebesült, földön nyöszörgő társát és felemelte a földről, hogy hátraküldje, biztonságos vonalak mögé.

-Erősítés! Küldjetek erősítés-ordította a parancsnok torka szakadtából a sisak alól.

Visszafordult és újra szembe nézett a halállal. Egy halott harcosát használta pajzsként, annak fedezékéből szúrt, de egy másik ork mégis eltalálta és mélyen beszúrt a gyomrába. Tudta nem húzza sokáig. Eleresztette a társát, hogy kezét a sebére szorítsa és félkézből egy utolsó, elkeseredett mozdulattal megölte ellenfelét. A törp pikások, már odahagyták a csatát és a parancsnok is hátrált.
Vesztére megbotlott egy hullában és több alabárd is keresztülfúródott rajta mire kilehelte a lelkét.
Most Erebor légiósain volt a sor. Amilyen gyorsan csak tudták beengedték maguk közé azt a néhány pikást aki túlélte, aztán zárták is a pajzsfalat. A pikásaikat pedig beépítették a falba, így erősebben védekezhettek. A fejszedobók tettek néhány lépést előre és fegyverrel a kezükben vártak a jelre. Az orkok teljes sereggel támadtak, miután az íjászaik, a Carn-dúmi gárda és néhány farkas egyesült az alabárdosokkal.
Ők azonban nem támadtak azonnal, meg akarták félemlíteni az ellenséget. Morogtak, vinnyogtak, a farkasoknak csurgott a nyáluk. Pajzsaikat verték, egyre vadabbul és kegyetlenül ordítottak közben.
Thorin fokozott figyelmet követelt.
-Izrídi Bekár!

Az előbbi csatakiáltásokat, most váratlan csend követte. Egészen addig, míg egyikük újból bele nem kezdett, fegyvereivel a törpök felé hadonászva. Egy pillanat alatt átterjedt a többiekre is, aztán támadtak.
A szakállasok elhatározták, hogy állják a sarat és megvetették a lábukat.
A táj közben megváltozott. A csata kezdetekor még sütött a nap, most már egy ideje elborult és az orkok rohamra indulásának kezdetekor erősen havazni kezdett.
Az íjászaik lőni kezdték a légiósokat, de azok hátrahúzták a halottaikat és tömték a réseket.
A farkasaik pedig sohasem értek célt, mert az elsők között hulltak el, mikor a fejszedobók megkapták a jelt Thorintól: Igrid Urzúm!*
Az alabárdosokat is megfutamították, csak a gárda maradt meg, akik erősen a törpöknek estek és tolni kezdték őket, a folyóba akarták hajtani mindet. A fejszedobók új célt kerestek, amit a snaga* íjászok képében meg is találtak.
A kosok is bekeveredtek a harcba és a snagákat megkerülve sokukat levágták és a havas talajba taposták. A frontvonalba viszont keményen folyt a csata és mindkét oldalról sokan hullottak. Egy ideje már a herceg is közöttük harcolt, de kezdtek fáradni és Thorin átszakadt mellvértje láttán, kezdtek elbizonytalanodni. Az egyik ork megölt két törpöt is egyszerre, amikor torkuknál fogva felemelte őket és megfulladtak. Egyenesen Thorinra vicsorgott és a sok seb és fejsze sem állította volna meg, ha a herceg nem lép egyet előre és vágja le a fejét a szörnynek. Carn-dúm gárdája áttörte a pajzsfalat és a fejszedobók is kardhoz, pajzshoz kaptak. Durva közelharc következett, ahol csak az egyik fél győzhetett. Az orkok megpróbálták kihasználni erőfölényüket, de a törpök erősebbek voltak. Az egyikük is hiába emelte fel pajzsát, a rajta lévő Vörös Szem nem rémítette Thorint. Baltájával vágta ketté a férget a pajzsával együtt. Szépen lassan sikerült újra felvenniük a pajzsfal formációt és az orkok a Lhún folyó fagyos vizében lelték halálukat, mert az összeset belökték. Fekete hulláikat a sodrás elvitte a nagy tengerre.
Másnap, fáradtan érkeztek haza és látta öccseit a tündékkel karöltve, hogyan hajtják vissza a csarnok ostromlóit. Kihúzta kardját és fejszéjét öveiből és egy sem menekülhetett aznap.
-Egy napra sem tehetem ki a lábamat és máris felfordulás van?- kacagott Thorin miközben megveregette unokaöccsei vállát.
Büszke volt rájuk. Bizonyították bátorságukat és rátermettségüket, mind harcosként, mind királyi sarjként.

Igrid Urzúm!= lőjetek a mocskokra!
Snaga= kicsi jelentéktelen orkfajta. Sokuk íjász volt.

Az előző rész tartalmából: Ami a Kitalált csaták 46

Mivel senki sem vállalta magára, Maedhros ment felderíteni az ellenséget. Seregével kilovagolt Anfauglith vidékére. Estére egy kis erdőben álltak meg, de itt farkasok támadtak rájuk. Maedhros néhány emberét elküldte, meg hajnal előtt, hogy gyűjtsenek sereget, amekkorát csak lehet. Ők tovább indultak a hamusivatagon keresztül és ellenségbe ütköztek. Orkokba és keletlakókba. Az emberek serege erős volt és nagy vesztesége ellenére, majdnem legyőzte a tündéket, ha nem jött volna a szövetség serege, hogy eltiporja az ellenséget és megfutamítsa az érintetlen orklégiókat.

Delelőre hágott már a nap, mikor eltemették az összes keletlakót, arany fegyvereiket, most föld és homok fedte. Most következtek a tünde halottak. Szép rendben elásták őket, és fegyvereiket, melléjük szúrták, és sisakokat tettek rá, ha volt, és pajzsaikat a halmukra fektették. Egyik tünde Maglor ( Maedhros öccse) népéből, már a 4. halottért indult, hogy elássa. Mikor lenyúlt és egyik kezét a halott tarkójára illesztette, kinyúlt a tömegből egy véres kar és megragadta a harcost. Amaz ijedten a kardjához kapott, de csak félig húzta ki, mert ekkor emelkedett ki Maedhros feje, roppant erőlködéssel az arcán.

-Ide gyorsan!

3-man jöttek segíteni. Mit sem törődve társaik tiszteletével, ledobálták őket Feanor legidősebb fiáról és súlyos sebei miatt, egy lóra ültették és kísérettel hazairányították. Dolguk végeztével pedig a sereg is elindult. Elől a tündék, középen az emberek és hátul a törpök. A szépek népe közül mind Nolda Nemes tünde volt. Sindák( Thingol népe és a Zöld-tündék nem jöttek). Feanornak csak három fia(Maglor, Celegorm és Curufín) volt itt, kik a menet végét alkották az emberek előtt. Finarfin fia, Finrod Felagund is ott ragyogott középen az ezüst Nargothrondiakkal. A tündék elején mentek a legnemesebb nemes tündék, Fingolfin, a Noldák nagykirálya és két fia Fingon és Turgon, Gondolin ura, ki az egész aranysereget elhozta. Eljött Gondolin 12 háza is. Középpontjukban Tuor haladt és körötte a nép legvitézebbjei. Ezek mind hattyúszárnyakat viseltek és sisakjukon, pajzsukon rendre ott állt a Fehér Szárny jele. Mellette haladt Turgon unokaöccse, Maeglin. Fekete volt vértjük, és nem viseltek jelvényt, jelet, de kerek, acél sisakjukon vakondprém volt. Kétfejű szekercékkel harcoltak. Most jött a két legnépesebb ház, a Fecskék és Égi Ív népe. Ők adták az egész nagy sereg, legkiválóbb íjászait. A fecskék népe tollakból viselt legyezőt a sisakjukon, míg pajzsukon egy nyílhegy rajzolódott ki. Vezérük Duilin a legjobb céllövő volt. Az Égi ív népét, viszont telerakták, mindenféle drágakövekkel. Rubin, Ametiszt, Zafír és még négyfajta kő alkotta az égszínkék pajzsok dudorját. Egalmothnak, vezetőjüknek, kék palástjának szegélye gyémánttal volt kirakva és az orkokéhoz hasonló, íves kardja volt. Ott volt még Pillér és Hótorony népe, miket Penlod vezetett a legmagasabb Nolda. Őket követték, szorosan a Fák népe. S igen nagy nép volt ez, zöld öltözékben. Vassal kivert bunkójuk volt és vezérüket, Galdort tartották a legvitézebb arcosnak, természetesen csak Turgon után. Ott voltak az Aranyvirág népének tagjai, pajzsukon sugaras nap, s főnökük, Glorfindel köpenye tele hímezve arannyal, hogy virágos mintával olyan volt, mint a tavaszi rét. Fegyverzete pedig finom arannyal volt damaszkolva. Turgon aranytestőrei is itt meneteltek még. Ezeket zárták a további három népek. A Szökőkút népe, és Echtelion volt az uruk. Ezüst és gyémánt volt. Sápadt kardokat forgattak és fuvolaszóra masíroztak. Utolsó előtti volt a Hárfa nemzetség, egy bátor harcosok alkotta nép, kiknek vezérük, Salgant gyáva volt és lován a serege mögött vágtatott. Ékeskedtek ők ezüst, arany bojtokkal és hárfát hordtak a mellvértjükön. Az utolsó zászlóaljnak a neve a Düh Kovácsai volt. Kalapácsforma nagy buzogányokkal küzdöttek. Pajzsaik is nehezen voltak, mert karjuk borzasztó erős. Ők Melkor börtönéből szabadulván álltak össze és mindennél jobban gyűlölték az orkokat. Rog vezérük volt a legerősebb Nolda, és vitéz harcos. Fekete vértjeikben voltak, kemények, legyőzhetetlenek. Pajzsaikon egy Kalapács volt, ami egy Üllő re csapott és szikrák pattogtak. E részletes seregleírást kövesse aztán az emberek három népének képviselete. Hador népét vezette a két testvér, Hador unokái: Húrin és öccse Huor. Ők lovaskatonákat vezettek, melyeknek kemény pajzsa és hegyes, hosszú lándzsájuk volt. A Kicsi, de annál keményebb Haladok népe, a Brethilbeliek serege mind csuklyás íjászokat küldtek, karddal az oldalukon. Vezetőjüknek a híres Haldirt tekintették, ki egyedül hordott csak sisakot és 2 pengét. Na és persze ott volt még Beor csapata is, favágáshoz alkalmas, hosszúnyelű fejszékkel. Őket egy Beregond nevű 30 év körüli fiatalember vezette, hasonló fegyverzettel. A legvégén haladtak még öles, földet döngető léptekkel a törpök. Belegost és Nogrod seregei. Kezükben sokfajta fegyver megtalálható volt. Ahogy ott meneteltek, Huor fia, Tuor aki előrébb haladt, Gondolin népével kurjantott egyet.

-Jönnek az orkok! Rajtunk Melkor!

-Alakzatba!-ordította Gondolin királya, torkaszakadtából, miközben kardjával az orkristtel, a híres koboldhasítóval ütemre verte a pajzsát. Hamarosan egész Gondolin ott állt a két oldalán és valóságos hangzavar támadt, ahogy csörögtek a pajzsok és szálltak a szitkok a az ellenség felé. Az emberek és törpök mögöttük álltak fel. Ám Nargothrond és Hithlum tündéi nem vártak, mert Fingolfint és Finrodot égette a vágy ,hogy mielőbb visszafizethessék a kölcsönt Morgothnak és népének. Magukkal rántották Feanor három fiának seregét is. A nagy tündesereg megállás nélkül rohant, teljes páncélzatban, könnyű léptekkel. Délre vonultak, mert egy hasadékot láttak arra és a Nagykirály, Fingolfin azt tervezte, hogy a nem túl széles és két balrog magas völgyön átrohannak és a másik végén kibukkanva, egyenesen az orkok fekete sorai közt bukkannak majd fel és onthatják vérüket. A völgy másik végén azonban az egyik kapitány észrevette közeledésüket és seregével, kik mind a korábban leölt ellenfeleik koponyáját viselték, most ellenük meneteltek. Élükön vezérük, egy hatalmas, tagbaszakadt ork, hatalmas koponyával a fején és nagy, csontokkal díszített pajzsával és fejszéjével, félelmetes volt. Fingolfin felsorakoztatta maga mögött a vezéreket és mögöttük a seregeiket, miközben ékesen szónokolt.

-Most harcolnunk kell. Hiszen ezért jöttünk. Álljatok ellen! Álljatok ellen! A völgyben nem számít, hogy hányan vannak. Álljatok ellen! Mit tudnak ők amit mi nem?

-Ölj! Levágjuk a férgeket!-ilyenek hallatszottak az egyre tüzeltebb tündék szájából, miközben Fingolfin minden szava után 3-szor vették fegyvereiket a pajzsaikhoz.

-Áttól, hogy koponyákból isznak és félelmetesnek akarnak tűnni, nem lesznek sem bátrabbak, sem erősebbek-folytatta Fingolfin. Gyáva népség!

-Mocskos gyávák!-kiáltott közbe Finrod is.

-Az arcukat maszk mögé rejtik. Tündék voltak ők is. Véreznek, mint ti meg én! Hallgassatok rám! Harcoljatok!-ordította ismét a Noldák nagykirálya -A becsületért! A társaitokért! Az anyátokért! A gyermekeitekért! A jövőért! Harcoljatok a szabadságért, Morgoth rabigája ellen!

Mindenkinek a tetőfokára hágott az izgalma és majdnemhogy habzott a szájuk a kiabálástól. A fegyvereiket magasba lóbálták és csillogtak, mintha napközben a földre költözött volna az égbolt összes éjjeli fénye.

-Áztassátok pengéiteket az orkok mocskos vérébe!- a hüvelyébe dugta a kardját, mikor is Maglor dobott a kezébe egy( mindkét végén heggyel rendelkező)lándzsát.

Ismét szembefordult a völggyel, arca komor volt és elszánt. Egyre gyorsuló kocogással az orkok felé indult.

-Készülj!-hallotta maga mögött Finrodot. Összerakta a vezéreket, kerek, pajzsaik egy sorként állt és kiért a völgy minkét faláig. Áthatolhatatlan volt. Ők is kocogtak utána. Egyszerre léptek. Felagund már jó messze előttük járt.

Az emberek is harca vágytak és eközben. A Haladok népe szálasan lépdelt előre, karjaikkal erős kétkezes kardokat markoltak. Ellenük indult az erős középhad. Orkokkal, trollokkal és mindenfajta állattal. Megálltak előttük egy pár mérfölddel és némán vártak. Mögöttük a Brethil erdő maradék harcosai a csuklyás íjászok, hatalmas nyílzápora zúgott, amíg csak ki nem fogyott puzdrájukból a vessző. Sokan elestek de nem elegen. Trollok is hulltak rendesen, ám kettő még mindig élt. Egyre közelebb értek és Haldir emberei csak feszülten figyeltek. Az íjászok is kardot rántottak. Beor népe a balszárnyukra, Belegost törpjei( Nogrod, gondolinnal maradt)a jobbjukra állt. Lecsaphattak már az emberekre, de a hátuk mögül az orkok elé ugrajtottak Húrin és Huor lovaskatonái. A meglepett ellenség kicsit megrezzent és menekülni próbáltak. Húrin leengedte a lándzsáját és hátba nyársalta az első orkot, majd jött a következő. 4 orkot szúrt fel, mint a nyársat, eztán ordítva felemelte a botot, fitogtatva erejét, mitől még jobban berezelt az ellen. Az öccse Huor oldalba vágta a jól mulatozó fivérét. Ujjával a farkaslovasokra mutatott, akik északról özönlöttel alá és bekerítéssel fenyegették volna az embereket. Húrin elrendelte a gyalogság támadását, miközben ők a lovasokkal kivalltak a csatából és soraikat rendezve, egy kicsit északabbra, rendeződtek a farkasok útjába állva.

-Készüljetek! Lándzsákat leengedni!

A lovak prüszkölve kaparászták a homokos talajt, miközben egyik a másik után lassan elindult és begyorsulva haladt a farkasok felé.

-Öljétek meg mind!.kiáltotta Húrin és leengedte a lándzsáját ő is.

Az orkok lassítottak hátasaikon és nyilakat lőttek az emberekre. Egy párat találtak csak el, de annál több lovat. Huor is így járt. Lova felágaskodott a csomó vesztőtől és csak pillanatnyi ideje volt elgurulni, mielőtt az állata rázuhan. A bátyja is visszafogta sajátját és aggódóan nézett hatra.

-Jól vagyok. Csak menj!-intett a karjával Huor és ordítva, kivont karddal, gyalog rohamozott. Húrin pedig vadul esett neki az első ellenfelének, miután ledobott egy másikat a lándzsájával a nyeregből, ő karddal, ugrott át lováról a farkasra, és magával rántotta az ellenséges lovast. Alighogy a földre kerültek, az ork fel sem ocsúdott, máris spriccelt a vér az átvágott nyakából. Húrin magára rántotta a testet, így a rohamozó farkasok, ( mivel ezek közé zuhantak) átugráltak rajtuk. A szerencse úgy tűnt az orkoknak kedvez, de a testvérek ezzel nem törődtek. Találkoztak a csatatér közepén és együtt harcoltak tovább, néhány emberüket is magukkal hozva. Huor egy nagy bárdot vett fel a földről és hasogatott, mint a fákat az erdőben. Az egyik ordas a mellette lévő harcost kapta el és máris marcangolni kezdett. Huor utánalépett és a figyelmetlen állat fejét csapta le, azután kihúzta a tetem alól a szinte érintetlen embert és belökte a csata sűrűjében. Húrin kardjával csapkodott maga körül. Kivert egy lándzsát egy féreg kezéből, aztán tövig tolta belé a pengéjét. Szerencséjére megfordult, mert közvetlen mögötte állt egy farkas. Gyorsan felmérte a helyzetet és torkába vágta az állatnak a kardot. Lovasa leesett ugyan a nyeregből, de felkapta fegyverei és Húrinra rontott. Huor ekkor rohant oda és egy csapással levágta a fejét. Az ork teste tompa puffanással a földre zuhant. Mosolyogva nézett a bátyja és kettejük összenézése az sugallta, szétverik a farkaslovasokat és biztosítják a jobbszárnyat, de a baj megtörtént. Fekete vessző fúródott Huor bal szemébe és holtan zuhant össze. Húrin nem fogta fel mi történt, de hallotta maga mögül, hogy visszavonulót fújnak emberei és kiabálnak, hogy:

-Vissza, hatalmas balrogok jönnek. ,

A Hador népének lovassága, megvert seregként menekült vissza a gondilini galadh tündék sorai mögé. A középvonal is lassacskán megtört eközben, mert az emberek, nem bírták a túlerőt, sőt közben a balrogok is korbácsolták soraikat. Belegost népe csak lassan hátrált, mert ő fedezte az emberek visszavonulását, akik abba a közeli erdőbe futottak, ahol tegnap este Maedhros a farkasokkal összetűzött. A szakállasokat, néhány kivételével mind levágták. Az emberek eközben óvatlanul rohantak az erdőbe és megfizettek érte. Az ork íjászok, már befészkelték magukat és tüzeltek. Brethil íjászai, gyorsan fák mögé bújtak és pontos lövéseket adtak le és sokan hulltak. A főbb veszteségeket Beregond emberei és a néhány ide menekült törp szenvedte el. Ezek közül itt lelte halálát mind, de a kevesebb, viszont jobb íjászoknak köszönhetően mégis elűzték az orkokat. Ezek után villámgyorsan karósáncot építettek, minden fellelhető ágból és a Beor nép fejszéseinek segítségével, kidöntöttek egy pár fát is, amik mögé íjászok húzódtak fedezékbe. A megmenekült orkok csoportja már visszatért a fősereghez. Ott azonban lefejezték mindet, gyávaságuk okán. Morgoth parancsba adta az erdő, mielőbbi kifüstölését és egy Balrogot és egy Tűzsárkányt küldött két század orkkal mögöttük. Az íjászok egyből tüzelni kezdtek a balrogra, de az összes vessző elégett, mihelyst a közelébe értek. Amaz pedig előkapta hatalmas lángostorát és darabokra vágta a barikádot, csakúgy mint az emberek egy részét. Mindenki visszavonult, kivéve néhány brethilbelit, akik maradtak és életüket feláldozva kidöntöttek, két szomszédos tölgyfát. A balroggal együtt ők is ott lelték halálukat. A szörny tüze kihunyt, ugyan de egy fekete szellem emelkedett ki belőle és felrepült az égbe. A sárkány iszonyú haragra gerjedt. Ordítása visszhangzott egész Anfauglithon. Dühében elégette saját orkjait is. A harcosok úgy lobbantak el, mint mikor a búzakalászok hirtelen tüzet fognak. Az emberek is összerezzentek félelmükben, de nem mozdultak. A sosem látott lény, tudták végezni fog velük, mert hasztalan lőtték akármivel, nem használt. De hogyan is használt volna, hisz még a tündék fegyverei sem fognak rajtuk. Egyedül a törpöknek van hatalmuk felettük. Fegyvereikkel és ijesztő maszkjaikkal.Belegost serege, viszont már a múlté volt. Anfauglith a fojtogató hamu földje újabb elégett földrész vett birtokba, rajta nemes lelkű emberek hamvaival. A nagy, szárnyatlan, tűzokádó lény tekintet most gondolin és Nogrod sereg felé fordult és 4 társa is vele tartott ezúttal. Csata vette kezdetét a völgyben is. Fingolfin hangosan kiáltva érte el az első ellenfelét. Elhajolt egy karddal suhintó ork elől aki egyenesen Felagund lándzsájába futott bele. Ezután torkon szúrta az első ellenségét amikor az a pajzsára akart ugrani. Gyorsan megforgatta a fegyverét és a másik végével is felnyársalt egyet. Meglett a harmadik áldozata is , mert a lándzsát magasba hajítva az ork sereg közepébe csapódott, földhöz szegezve egy másikat is. Kardjával csakugyan hasonló mészárlást végzett. Egymás után 4 harcost végzett ki úgy, hogy pajzsával csapást mért rá és a gyomrukba vágta a kardját. Harcosai és a nemes tündék vezérei hasonlóképp küzdöttek. Bátran és veszélyesen. Néha a hátsó sorokból is elpattant néhány húr és egy-egy ork szívében vagy fejébe állt meg. A Nagykirály már fáradt, de karja még bírta. Elrepítette pajzsát és ezzel megölte 69. és 70 ellenfelét. Maga után hívta a vezéreket és mélyen az ellenség soraiba vágódott, egy szál karddal. Hol kezeket és lábakat csapott le, hol pedig csak lazán félreütötte a támadót pengéjét és a hátuk mögé kerülve a vezérek meredező pengéire lökte, hogy attól pusztuljanak el. Felkapott a földről egy újabb lándzsát. Jobbjával vágta bele az ork mellkasába. Baljával letörte a testben maradt végét és fordult egyet, majd a következőbe vágta bel. Ezt is letörte aztán a 93. torkába nyomta bele a fegyver töredékét, tövig. Volt még egy olyan is aki fegyvertelenül ment neki. Ő úgy végezte, hogy Fingolfin a szurdok falának csapta a fejét, miután egy másikat a saját tőrével szúrt nyakon. Elérték az ork testőrséget és folytatódott a mészárlás. A kapitány és Fingolfin sok sebet ejtett egymáson, de végül a tünde levágta a fejét a mi messzire gurult. Az ork pedig még mindig ott járkált és hadonászott fej nélkül. Fingolfin kivágta alóla a lábait és elvette a fejszéjét. Az ellenség fejvesztve menekült, de nem azért mert a tündék győztek itt, hanem mert nem akartak a saját íjászaik áldozatai lenni, akik a szurdok faláról nyilazták őket, szüntelenül. Sőt ha ez még nem lett volna elég, két balrog zavarta őket vissza szemből, és trollok, orkok végtelen serege utánnuk. A sereg fel már halott volt, ami csakis az íjászoknak köszönhet, mert ezek előtt csak pár száz főre volt tehető mindez. Meghalt Feanor három bátor fia is, csakúgy mit atyjuk annak idején a balrogok korbácsaitól. Finrod és Fingon súlyosan megsebesült, őket Fingolfin rakta fel a lovára és menekültek. A nogrodi törpök ekkor, belegosti társaikhoz hasonlóan magukra vállalták a hátvéd szerepét. Gondolin sereg elmenekült a rejtett királyságba, még a sárkányok jötte előtt. A brutális öldöklésben eszeveszetten küzdő törpök serege, soha annyi orkot nem vágott még le azok előtt. Ilyen Ork-Törp küzdelemre csak a Harmadkori Törp-Ork háborúban kerül sor. Az is csak épphogy felülmúlja. Így áldozták fel a fél seregüket ők is, miközben páncéljuknak és maszkjaiknak köszönhetően, végeztek 5 sárkánnyal ( a tűz nem fogott rajtuk) az orkok és trollok legerősebb harcosaival és 10 balrogot megfutamítottak. Mindezen kitartó erőfeszítések ellenére a jók seregéből tízezrek, Morgoth harcosaiból 100 ezrek (és néhány hatalmas szörny) gazdagították Anfauglith homokos talaját. Mégis ez utóbbiaké lett a győzelem.

Évekkel korábban, mielőtt még Nargothrond előtt Orodhreth döntetlenre megvívta a csatáját a törpökkel, sőt még korábban, mikor még a Megszámlálhatatlan Könnyek csatájában Morgoth seregei oly szörnyűen nagy mészárlást vittek végbe, még Orodhreth bátyja Finrod Felagund volt az itteni Noldák seregének vezére és Nargothrond királya. Mivel a legtöbb tünde király elvolt foglalva saját belügyeivel és birodalmának kiépítésével, csökkent az éberségük. Egy népesebb vadember csoport akik, még mindig Estoladban* éltek, úgy döntöttek, hogy ők is nyugatra mennek és kivágnak maguknak egy saját földarabot Beleriand területéből úgy ahogy azt előttük a többi ember ház tette. A vademberek pedig néhány emberük elvesztésével, átkeltek a Sirion folyó mocsárvidékén és máris az Amon Rúdh dombjának lábánál voltak. Ide rendezték be a központjukat és 10 év alatt kiterjesztették hatalmukat a Teiglin folyó és az Andram hegység vonulata, valamint a Nivrim tava és a Narog felső folyása közt. Finrod nagy király igen kíváncsi volt eme embertörzsre, ezért akképp döntött, hogy meglátogatja őket. Mikor meglátták a tündéket, az emberek Isteneknek képzelvén őket, arca borultak és kinyitották a kapukat előttük. Imigyen találkoztak a nargothrondi ezüstpáncélos Noldák a beleriandi emberek 4. házának népével, kik se a tündék szolgálata alatt nem álltak, se a füstösképű Keletlakók közé nem tartoztak. Újabb 10 év elteltével már sokkal jobban ment a soruk, mint korábban, mikor még csak küszködtek az életben maradásért. Nem is csoda, hisz a szépek népének egyik királysága közelében éltek, ám furcsa módon nem esküdtek fel, egyik házra sem a környéken. Az embereknél már megszokott látvány volt, hogy Nargothrond népe jár-kel köztük. Ellátták őket fegyverekkel, harcolni és védekezni tanították őket, épületek felhúzásában segédkeztek , de a technikájukat nem adták át, szigorúan csak emberi házakat emeltek. Ezek mellett még tanítottak nekik nyelvet, történelmet és ha úgy hozta élelmet is szállítottak nekik. Egy nap azonban az emberek elzárkóztak a tündék elől, mert bizalmatlanok lettek velük szemben. Finrod a trónján ülve gondolkodott, mi lehet az oka, hogy ennyi év baráti viszonynak egyszer csak annyi lett. Aztán leesett neki és azon bosszankodott, hogy miért is nem jutott eszébe előbb.

-Hát persze. Csakis Morgoth műve lehet-pattant fel a székéből azonnal.

A „Vademberek” népéhez egyik nap megérkezett a gonosz követe és a hiszékeny emberi szívek megnyíltak szavai előtt. Elhitette velük, hogy a tündék csak azért keresik barátságukat, hogy befolyásukat kiterjeszthessék az emberek területeire és ezzel az emberekre is. Sokan hallgatták szavára, miszerint ha felesküdnek Morgothra, megtarthatják a földjüket éspedig, ha a tündék elvesztik a háborút, akkor bármelyik királyságot megkaphatják a Fekete Nagyúr bőkezűsége jóvoltából. A törzsfőnök még emellett megengedte, hogy orkok seregei támogassák ügyüket a szépek népe ellenében. Erről Finrod is hamar értesült. Ő pedig nem tűrhette, hogy orkok mocskolják be Beleriand mezőit és erdőit, főleg, ha az ő közelükben telepszenek meg. Lovakat kerített és kezébe kapta a zászlót, azzal a céllal, hogy ellovagol az emberekhez és lebeszélik őket erről az őrültségről, megkéri őket, hogy legyen minden olyan, mint néhány hete és fogjanak össze Morgoth ellen, mert nem igazak ama pletykák, miket a Nagyúr terjeszt róluk. Ezek mellett, elővigyázatosak is voltak és összegyűjtöttek mind fegyvert, mit egykoron jó szívvel odaadományoztak nekik. Most Nargothrond fegyvertárában pihennek a többi éles penge közt. Ezzel azonban még jobban elodázták a kölcsönös bizalmat idejét. A törzsfő komótosan Finrod felé lépett és elvette kezéből a zászlóját. Kettő reccsenéssel háromfelé törte a fát és némán, végig a király szemeibe nézve, darabokra tépte a vásznat is. Finrod semmit sem szólt, megfordult és emberei követték kifelé a kapukon túlra, vissza Nargothrond hídján az erődbe. Másnap hajnalban pedig újból kivonultak. Felálltak csatasorba az őrzött síkságon és előttük már néhány órája ott voltak az emberek a sík északi részén és a tündéket nézték. Finrod előlépett és levette a sisakját. Hosszú világosbarna haja kibomlott egy majdnem a derekát söpörte. Erőteljes hangjával átkiabált szembe.

-Tényleg ezt akarod? Az értelmetlen halált? Csak azért mert Morgoth hitvány szolgája elvette az eszeteket és voltatok oly balgák, hogy hittetek neki. Nem akarok harcolni ellenetek.

-Tényleg?- kiáltott vissza a törzsfő-már késő.

Felemelte pajzsát és csatabárdját, majd ordítva megrázta és emberei vele együtt kántálták a harci kiáltásokat.

-Rendeződj!

Finrod kihúzta az egyik kardját és a hegyével az emberek felé mutatott.

-Nem hagytál más választás-mondta halkan, majd elkiáltotta magát- Íjászok! Lőjetek!

Az orkoktól kapott pajzsokkal védekező emberek kiállták a vihart, azok kivételével, kiket leterítettek a vesszők. Ezt követően rögtön megindultak, a tündék pedig, Finrod újabb parancsára erőltetett menetben előreküldte a lándzsásait. Ő nem tartott velük, mert stratégia szempontból, hátulról vezényelt. A ritkásan füves terepen rohanva az emberek elértek a szépek népéhez. A törzsfő lecsapta az egyik lándzsa hegyét és letaposta a nyelét a földre, miközben előkapott egy tőrt és a mellette lévőbe szúrta. A mindig rendezett tünde sorok most alaposan elkeveredtek a barbár módon harcoló vadakéval. Keményen küzdöttek és sokat megöltek, de legalább annyit, sőt talán többet is vesztettek. Az orkoktól kapott fegyverek nem bizonyultak elég erősnek. Kénytelenek voltak visszavonulni. A visszavonulást végig fedezték, néhány nyíl és dárda eleresztésével, de a tündék nem üldözték őket, hanem vártak. Finrod király mögéjük sorakoztatta a többieket is és újból az élükre állt. Most már követte a hátráló embereket. A törzsfőt már várta Morgoth küldötte és mögötte az orkhad. Erősen kinyilvánította abbéli nemtetszését, hogy az emberek (akikbe amúgy sem fektetett sok bizalmat) gyáván megfutottak.

-Jól figyelj törzsfő!-mondta és falhoz állított 10 embert-3-szor többet fogok megölni, ha még egyszer hátat fordítotok Morgothnak. Leengedte a kezét és a fejüket a falhoz szegezték a nyilakkal.

Felhúzta a kesztyűit, tél lévén és kijelentette, hogy fontos ügye Angbandba, Morgoth elé szólítja, de a sereget itt hagyja és egy trollt nevezett ki vezérül. A tündék már közel jártak, mikor megindult a második támadás. A főkapun jöttek az emberek. A település többi kijáratán, orkok fekete serege özönlött. Finrod Felagund ismét nyílzáporral felelt. A nyilak először magasan felfelé, az égre törtek, majd ívet vettek és a gondolatnál is gyorsabban csapódtak be az alattuk vonuló tömegekbe, halált okozva annak akinek a testébe fúródott. Az orkok rezzenéstelen arccal, sőt talán még idegesebben rontottak ellenük felé, félrelökték vagy átugrálták halottaikat, míg az embereket kicsit megrázta a testvéreik eleste de az orkok hajszolására tovább támadtak. 2 perc múlva, már fülsüketítő volt a különböző lények ordítása, a halálhörgések együttese és a fegyvernemek egymásoz csapódása. Finrod királyhoz méltóan a csatatér sűrűjébe harcolt, testőrei körötte. Előhúzta mindkét pengéjét és előtte sorba hulltak a fejek,végtagok. Elsőnek egy csatabárdos embert kapott el. Ügyesen kitért és jobb oldalról felvágta a hasát. A belei kifolytak, ő térdre zuhant. A király megforgatta kardjait aztán belevágta a két vállába, mire amaz sok vért köpött fel. Tövig tolta a pengéket és közben egy ork tört át a testőrök sorai közt. Felagund puszta kézzel állt ki ellene. Erősen csapott le a tündére, de ehelyett az ember fejébe vágta bele fegyverét, aki még mindig szuszogott. Nem bírta kihúzni, ezért Finrod megfogta az ork fejét és hozzávágta a bárd kiálló feléhez.

-Öljétek le a vezérüket-mutatott a trollra kardjával-és mindet az orkokat!

Utat vágott magának hát a tömeg sűrűjébe, egy ember kivételével senki nem mert az útjába állni. A háta mögött álló tündétől kapott egy nyilat, Felagund pedig a torkához emelte a pengét és lassan húzta végig rajta. Meglátta a trollt is ezek után, ahogyan két láncos buzogányával csapkodott. A megölésén járt az esze, mikor nem más állt elé, mint a törzsfő. Finrod mordult egyet és lesújtani készült, de az ember megálljt parancsolt és szólt, miközben tombolt a csata és percenkét 10-15 ember esett el.

-Tudom, már késő, de nem harcolunk ellened. Igazad volt Morgothal kapcsolatban. Láttam. Embereim parancsot kapnak az átállásra, és minden olyan lesz, majd mint azelőtt. A tündék és emberek pedig közös ellenségeikre törnek majd.

Füttyszavára a harcosok meg is fordultak és azonnal több száz orkot vittek a halálba. Meghalt azonban a törzsfő is, mert az orkok vezetője hallotta minden egyes szavát és halálra sújtotta érte, miközben hangosan ordibálta, hogy mocskos áruló. Finrod látván a történteket, könny szökött a szemébe és pörögve dobta a nyakába kardjait a trollnak, egyiket a másik után. Néhány dárdát is hajítottak a siker érdekében és a troll rázuhant a vezérre. A „ Vademberek” odahagyták a harcot és segítettek kihúzni a tetem alól vezérük testét, amivel elindultak a városukba. Az orkok is távoztak, ahogyan csak lábuk bírta. Egy sor nyilat még kaptak Finrod népétől, aztán a többit útjukra eresztették és lemészároltak mindenkit az emberek városában maradottak közül is. Hatalmas máglyán égett el a törzsfő. Estétől reggelig égett, s nem kisebben mellette harcosai testei. Az orkok jussa egy nagy gödör volt, minek tetején eztán nem nőtt fű. Finrod Felagund a nagy harcos király álló napon keresztül hordta embereivel halottait, Nargothrond hosszú, üres csarnokaiba, az örök nyugalomra helyezve testüket.

Estolad= Táborhely. Az emberek három nagy háza és még néhány külön embercsoport itt gyűlt össze a nyugatra vezető út közben és tábort vert. Innen szóródtak szét aztán területet keresni maguknak, a szélrózsa minden irányában.

A hajdankori középföldén nemcsak több tünde és ember élt, mint manapság a késő harmadkorban, de a törpök létszáma is sokkal nagyobb volt. Természetükre jellemző volt a szívósság, vadság, a testvériség, de ezek mellett a kegyetlen brutalitás is amit a csatamezőn tanúsítottak. Most Ismét fegyverkeztek. Nogrod és Belegost minden fellelhető hadieszközt és gépet előkészítette az útra. Még a híres keleti Törpkirályság, Khazad-dúm(Mória) harcosai is csatlakoztak, igen nagy számban. A talpig szakállas népnek nagyon is jó oka volt az ilyen mértékű harcosra, fegyverre és katonai tapasztalatra. Most sem trollok, balrogok, sárkányok vagy orkok ellen vonultak harcba. Nem. Viszont ők sem voltak kevésbé veszélyesebbek Morgoth követőinél. Ők Nargothrond ezüstpáncélos tündéi voltak. Mindig is volt ellentét e két faj, a Tündék és a Törpök közt, de ez lesz az az ütközet ami végleg elidegeníti egymástól őket és több évszázadig fenn is tartja köztük a viszályt. Az ok nem több, mint néhány szekérnyi arany, amit Nargothrond ura állítólag nem akart elszállítani Nogrodba. E csekély dolog ellenére indultak el Belegostból, korán reggel, mert a törpök foggal-körömmel küzdenek azért ami az övék. 3 hatalmas, egyesített sereg erőltetett mentben haladva, hamar megérkezett a tündeerőd közelébe, és annak északi oldalán, Magas Faroth dombjai közt, egy erős tábort eszkábáltak. Nargothrond ura Orodreth nem kívánta az azonnali vérontást. Követeket menesztett a táborba. 2 Önkéntes lovast. A főbejáratnál állították meg őket, és csak alapos átvizsgálás után engedték útjukra őket.
-Uram! Jönnie kell! Sürgős!-szólt be a parancsnok sátrába az egyik őr.
-Csak nem meg akarják magukat adni?-nevetett magában, ahogy előjött a sátorból, de egyből megváltozott a gondolata, ahogyan meglátta a követeket. Intett nekik, hogy jöjjenek a sátrába és tárgyalhatnak, de előre figyelmeztette őket, hogy nem fognak örülni az ő ajánlatának.
-Urunk, Orodhreth nem akar felesleges áldozatokat a csatamezőn, hogy ezt bizonyítsa elküldte velünk a követelt 3 szekér aranyat és még jószándéka jeléül 3 szekér ezüstöt, ha seregeddel távoztok.
-Köszönjük, hogy végre megadtátok, azt amivel mindig is tartoztatok és az ezüstöt is elfogadjuk.-válaszolta a parancsnok-de most te hallgasd meg az én ajánlatom tünde.
-Egyszerűen fogom fogalmazni: adjátok meg magatokat! Adjátok fel Nargothrondot. A ti drágalátos királyságotokat már akkor lakták, mikor még ti, Noldák a valákkal lakoztatok, Halhatatlanföldön. Méghozzá Törpök éltek itt és bányásztak, amíg el nem űztétek őket innen. Nulukkizdín*a miénk, és vérrel fogtok fizetni, ha nem vonultok el a következő teliholdig, ami pontosan 2 nap múlva érkezik meg. Ezt mondjátok meg Orodhreth uratoknak. Most pedig takarodjatok.
A követek értettek a szóból és távoztak. Mielőtt kiértek a kapukon még hallották a parancsnok káromkodásnak tetsző szavait, és ahogy többször is kiköpött. A követeknek nem esett semmi baja, biztonságban visszatértek a városba. Orodhreth meghallgatta őket, majd egy egész nap és egy egész este gondokozott rajta,mitévő legyen, míg végül elérkezett a telihold éjszakája. Északra a törp tábor kapuja kinyílt és a parancsnok abban a hitben állt 500 harcosa élére, hogy Nargothrondot már átadták és neki csak el kell foglalni, de nem bízott a szépek népében ezért csak kis csapattal menetelt dél felé a széles Narog folyó mentén, majd onnan meg nyugatra fordultak, a nagy kőhídra és innen be Felagund kapuin, ugyanis a 3 egymás mellett álló széles kapuk nyitva várták őket. A parancsnok örömében összecsapta a kezeit és mosolygott a szakálla alatt. Megfújatta a kürtöket és ősi törp indulókat játszottak a zenészek. A kapuk után egyenes út vezetett a nagy csarnokban. Innen osztotta szét az embereit, hogy kutassanak át mindent. Egyesek tovább indultak a csarnokon túl elágazó járatokba, mások a csarnok és a kapuk közti elágazáshoz mentek, ami a fegyverraktárakhoz vezetett. Egy röpke óra múlva mindenhonnan visszatértek jelenteni, kivéve a fegyverraktárak területéről. A parancsnok gyanakodni kezdett, ezért elindultak mind a raktárak felé. A három nagy terem tele volt ragyogóbbnál-ragyogóbb tünde fegyverekkel és páncélokkal. A törpök csak ámultak. Minden egyes állványon páncélok lógtak. Találtak parancsnoki arany és közkatonai ezüst páncélokat és sisakokat. A királynak a páncélja is ott volt, ami tiszta mithrilből volt verve. Aztán vége lett az ámuldozásnak, mert Orodhreth viselete mellett törp páncélokat is találtak, kiakasztva és még itt-ott csöpögött belőlük a vér. Ez pont Nogrod törpjeinek viselete volt. Ekkor egy másik törp is felkiáltott, hiszen meggyilkolt törpöket talált a terem sarkában. A páncélok viselőit, a hordókban, ahol lándzsákat tárolták.
-Hol vagytok? Merre bujkáltok mocskos tündék?-kiabálta torkaszakadtából a parancsnok.
A válasz nyilak formájában érkezett. Leterítettek újabb harcosokat is de a parancsnok kiadta a parancsot.
-Pajzsokat! Tömörüljetek!
Felvették a formációt és egy törpként próbáltak meg kijutni Felagund kapuin. Egyre több Íjász és harcos támadt rájuk. Ha egy törp kitört, hogy levágjon egy tündét, biztosan az íjászok martaléka lett és sohasem jutott ki Nargothrondból. Akik kiértek, eldobáltak mindent, hogy gyorsabban tudjanak futni és meg sem álltak a Talath Dírnenig, az Őrzött Síkságig, ahol a törpök tábora állt a Narog mellett.
-Megadtam az esélyt rá, hogy elhagyjátok a várost, de ezért megfizettek majd.-fenyegetőzött hangosan a parancsnok, mikor kirohanta a hídon és elhagyta Nargothrondot. A táborukhoz megérkezve aztán elővigyázatosságból, megkettőzték az őrséget, mert tudták, ez a nap fogja eldönteni, hogy ki nyer majd és mit. Az éjszakájuk sem telt álomtalanul, a tündék állandó zaklatásai miatt. Alig 5 óra múlva látták meg a napot felkelni a kék hegység mögött. Fénye megcsillant a készülődő törpök sisakjain és az azóta már sereggé felfejlődött Nargothrondi tündéken. Egymás mögött álltak hosszú és széles sorokban, fegyelmezetten, szinte még pislogni sem pislogtak. Egyedül zöld palástjaikat és a lándzsaikra tűzött zászlókat fújta a gyenge hajnali szellő, amiken büszkén ragyogott ott Nargothrond címere. Orodhreth lovát már elvezették és most ott állt a serege élén, hogy vezesse őket minden percben. Arany színű páncéljának ragyogása a napéval vetekedett. Sisakjáról, hosszú fehér lószőr lógott alá, egészen a derekáig. Jobbját a kardja markolatán tartva nézett farkasszemet a törpökkel, akik még csak most rendeződtek. Vörös, Kék és Barna zászlók libbentek és ragyogtak az acélpajzsokra festve, ahogy a belegosti , nogrodi és a móriai hadak felzárkóztak egymás mögé. A seregeknek 3 vezére volt, de a parancsnok, aki egyben Nogrod jelenlegi ura volt, az egész sereget is vezette. A dobok ütemesen, szinte már-már dallamosan dübörögtek, amikor a vezérek végig sétáltak harcosaik közt, hogy aztán izzó haraggal és gyűlölettel nézzék a szépek népének seregét. A parancsnok és a vezetők sem viseltek páncélt, csak vastag láncinget. Úgy gondolták jobb, ha az ellenség látja kikkel áll szemben. Aztán jobbra-majd balra nézett a táraira. Azok bólintással jelezték, hogy felkészültek.
-Az ártatlanul lemészároltakért! Nulikkizdinért! ( Előhúzta a kardot és magasba emelte mindkét karját) Támadás!
A szakállasok három serege külön-külön támadt. Első Nogrod volt, pajzsokkal és fejszékkel szaladtak, az éppen íjukat felajzó tündék sorai ellen. Mikor a törpök elértek egy bizonyos távolságot a gyilkos nyílfelhő lecsapott a rohamozó Nogrodiakra. Sok harcost elvesztettek, néhányuk az előttük elesettekbe buktak fel a futástól. Nekik még kevesebb esély jutott a túlélésre, mert jött a következő, még nagyobb vihar. A távolság a két sereg közt még mindig nagy volt, jutott idő arra még, hogy a törpök, futás közben V alakba rendeződjenek, hogy erősebben hatoljanak majd be az ellenség sorai közé. A tündék közben keményen nekifeszültek pajzsaiknak és lándzsáikkal vártak. Orodhreth a sorok előtt, feszülten állt, akár a cövek. Kardja mellette volt. Úgy tartotta, mint a karja meghosszabbítását. A törp alakzat hegye, egyenesen a király felé mutatott.
-Tolo!*-kiáltott Orodhreth.
Lassú sétával kezdte, aztán begyorsított, miközben serege menetelése alatt rengett a föld. Erőltetett menetben vonultak az egyedül rohamozó Orodreth után, élő falként, lándzsáikat az előző vállára téve, szinte egy harcosként működtek. Néhány fejsze repült el a király mellett, de ő félreütötte kardjával és egy szaltóval becsapódott a törpök közé, akik még mindig tartották az alakzatot és összecsaptak végre a nargothrondi sereggel. A törpök a brutális erőre hagyatkozva próbáltak minél több tündék levágni. A tündék pedig hármas csoportokban harcoltak. Két kardforgató harcolt az ellennel, miközben védték a célzó íjászokat. A kardforgatók, mindig ugyanazokat a köröket írták le. Szinte táncoltak a törpökkel. Nogrod serege kezdett gyengülni és a tündék meg emberfölényben voltak. A parancsnok újból felemelte a kezeit.

-Harcosok! Készüljetek! Támadás!!

Belegost változatos fegyverzetű( Kard, fejsze. buzogány, kalapács) harcosai friss erőt adtak a küzdelemnek és a törpöknek. A tündék tovább alkalmazták a hármas formációkat, csak az érkező sereg és a Nogrodiak közt 2 sor harcos falat alkotott, így megosztották őket. Csak néha engedtek át egyet-kettőt, hogy a falon túl fenntarsák az erőviszonyokat. Összességében a tündék még tartották az emberfölényt. Egészen addig, míg meg nem érkezett a Durin népének móriai serege, hatalmas kosokkal. Szétzúzták a falat és a résen áttörtek a belegosti és móriai törpök is. Egyre több tünde feküdt holtan a szakállasok kezei végett. de Orodhreth és vérben úszó kardját még így sem sikerült megállítani. Könnyedén hárított, vágott és szúrt. Megfordult és egyszerre fejezett le három törpöt. Az egyiknek kiragadta a kezéből a lándzsát és egy közelítő kos lovasát dobta le, majd szemből megragadta az állat szarvát és felugrott a nyeregbe. A harcosok közt utat vágott magának Nargothrond hídja felé és vele tartott serege is. A törpök hagyták futni a soraik közt menekülőket. Teljesen kimerültek. Belegost és Nogrod vezérei, a parancsnok is életét vesztette. Egyik egy nyíltól hullt el, a másikat meg egy eltévedt kos taposta halálra. Mindenki odahagyta a csatateret és hazament. Másnap újra felvonult a két sereg, de nem háborúskodás miatt. hanem, hogy békét kössenek. Az új parancsnok Mória ura akit később második Durin néven koronáznak királlyá,  nem kívánta Nargothrond birodalmát, helyette, rengeteg drágakövet kért és szövetséget ajánlott cserébe. Orodhreth belement az alkuba, hisz népét erősen megritkították. A csatában elesett több tízezer harcost egy héten keresztül temették. A törpök és tündék egyik legnagyobb összecsapása döntetlen maradt és mindketten békét kértek a másiktól.

Nulukkizdín=Nargothrond törp neve
Tolo!=Gyerünk!

Beleg a doriathi Sinda tündék egyik legjobb katonai vezetője volt. Emellett kiváló nyomkereső is volt. Szinte éjjel-nappal a határokon harcolt barátjával Túrinnnal, váltakozó sikerrel. Egyszer ők győztek, egyszer az ellenség. A frontvonal közel egy éve megmerevedett és az orkok terve, hogy gyorsan lerohanják Doriathot, megbukott és állóharc lett a vége. Most Thingol, Doriath királya híreket kapott, miszerint a határ északi részén áttörésre készülnek az orkok. De előbb még várnak, hogy megérkezzen az erősítésük. És ha megérkezik, egyesülve elsöpörhetik a tünde vonalakat. Thingol maga elé hívatta Beleget, hogy csapatot adjon mellé és megakadályozza az erősítés megérkezését. 12 harcosa mellett magával vitte még legnemesebb fegyverét, fekete ébenfa íját. Nevét is innen kapta. Cúthalion*. Melian, Thingol felesége, megnyitotta a határon felhúzott erős varázsfalat és átengedte őket. A Sindák ráfordultak az Északi Útra és a cuppogó sárban haladtak egészen sötétedésig haladtak. Ezután egy barlang mélyén gyújtottak tüzet. A szabadban nem mertek, hisz ellenség vette körül őket és azonnal az életükkel játszottak volna.

-Mit gondoltok?-kérdezte Beleg

-Hát uram, ha másnapra talán eláll az eső, akkor megkereshetjük az erősítésük nyomait és csapdát állíthatunk nekik.

-Helyes meglátás. Minél előbb szét kell zilálni vagy elkergetni az orkokat. Semmiképpen sem egyesülhetnek a határ menti csapataikkal, mert akkor befellegzett. De most irány pihenni, hisz holnap nem kis feladat vár ránk. Emellett még kérek két önkéntes őrszemet a barlang szájához. Holnap találkozunk.

Az este eseménytelenül telt. A két őr egyfolytában a határt bámulta és a lángoló ork fáklyák hosszú sorát, ami egészen délig vezetett. Másnap reggel kipihenten indultak útnak, hogy kiderítsék hány mérföldre van az orkok utánpótlási vonalának eleje. Egész úton ároktól-bokorig, bokortól-fáig lopakodtak Beleg vezetésével, aki egyszerre két dologra is figyelt. Hallgatta az őket körülvevő lények neszeit, hogy melyik ork milyen messze van tőlük, és szemeit a talajon tartotta, hogy valami olvashatót találhasson. Nem is kellett sokáig kutakodnia, rábukkant egy vékony csapásra, amit a gyakorlott szem is csak nehezen vesz észre. Elhajlott fűszálak, néhány frissen letört ágacska tarkították. Ez az ösvény északnyugatra vezetett és úgy tűnt, elég gyakran használták. Beleg fülei most is egy közeledő állat érzékeltek és mindenkit elbújtatott. Kisvártatva be is futott egy ordas a, tündék rejtekhelye közelében állt meg. Lovasa egy nyüzüge ork volt, aki nem vette jó néven, hogy állata megállt egy bokor mellett, hiszen sietniük kellett volna. A farkas izgatott szimatolása viszont neki is felkeltette érdeklődését ezért levette hátáról a csavart hegyű lándzsáját és megbökdöste a bokrot. Egy kéz nyúlt ki és megragadta az orkot. Egy másik pedig elvágta a torkát. Ezzel egyidejűleg a farkast is lelőtték.

-Nézzétek! Egy üzenet volt nála-lengette meg a ork vésésekkel teleírt rongydarabot Beleg-el tudja valaki olvasni?

-Talán én próbát tehetek-jelentkezett az egyik íjász és elvette a kapitánytól az üzenetet.

 A levélben az alábbi állt(nyers fordítás): A vég hamarosan eléri a tünde mocskokat. A seregeteknek két óra múlva kell megérkezniük. Addig is egy óra múlva küldünk még egy futárt.

-Akkor sietnünk kell, csak egy óránk van.

Mindenki emberfeletti tempót diktált magának, hogy elkészüljön a terv. A terv ami abból állt, hogy annyiféle csapdát állítsanak a két sereget összekötő úton, amennyit csak lehet. Letelt a egy óra és a futár közeledett a csapdák felé. Ismét elrejtőzött mindenki, de most egy távolabbi helyre, nehogy ez a farkas is kiszúrja őket. A farkas ügyesen átugrált és kikerült minden veszélyt.

-Hagy menjenek! Nyolcan követjük őket. A többi négy készültségben várakozik és akárki ellenség közeleg, megpróbáljátok megállítani.

A farkas ez idő alatt már a látóhatáron kívülre került, ezért újra Beleg feladata volt a nyomkeresés és a kutatás. Kiolvasta a farkaslábnyomokat a kissé sáros avarból. Még melegek voltak. Gyorsan, lopva szedték a lábaikat, 5 percenként meg-megállva, a nyomokat olvasni, amik most egy meredek dombra vezettek fel. A tündék legörnyedtek és nagyon óvatosan kitekintettek mögüle. Minden úgy volt ahogy sejtette. Az orkok sokkal közelebb vannak mint azt bárki is sejtette volna. Visszahúzódtak és Beleg gondolkozóba esett,

-Ezeknek még 20 perc sem kell, nemhogy 1 óra és máris a határ északi részénél lesznek. Ennyi erővel és sebességgel 1 óra múlva akár a határ déli végéig is eljuthatnának. Megpróbáljuk őket megállítani annyi emberrel, ahányan vagyunk.

Visszamásztak a dombra, amikor lelőttek 3 tündét. Beleg hátrapillantott és ork íjászokat vélt látni a domb lábánál.

Erre! Utánam!-kiabálta Beleg kinek tekintete még mindig az íjászokat fürkészte. Nem nézett a lába elé és felbukott egy kőben, egy másikban meg beverte a fejét. Arra ébredt fel, hogy egyik embere rázza őt. Beleg hirtelen felugrott de ismét beverte a fejét, ezúttal egy vasrácsos szekér tetejébe. Elfogták őket. A szekeret 2 farkas húzta akik a menetoszlop közepén haladtak, így nem sok esély volt a szabadulásra.

-Hol vagyunk? És mennyi időt töltöttem ájultan?

-Miután beverted a fejed uram, mi megadtuk magunkat és begyömöszöltek minket ebbe a büdös, véres mozgóbörtönbe. Ez alig 10 perce történt.

-Kuss legyen vagy megnyúzlak titeket!-döngette meg a rácsokat hatalmas bunkójával egy tagbaszakadt ork akinek a foglyok őrzése volt a feladata. Ott haladt szorosan a kocsi mellett.

-Merre tartunk? Közeledünk már a határ északi részéhez?-kérdezte az egyik tünde és keményen a rácsokba kapaszkodva rázni kezdte a kocsit.

-Engedj ki hagy öljelek meg.

-Azt mondtam kuss legyen- kiáltotta az ork dühösen és félkézből a tünde bal kezére csapott.

Hangos reccsenés hallatszott, amit aztán még hangosabb ordítás követett, mikor a tünde a kocsi hátuljába zuhant.

-Mi? Északi határ?-kérdezett vissza az ork gúnyosan nevetve-a határotok déli részére tartunk. Csak nem, sikerült titeket átvernünk? Az harcost akitől azt a hírt kaptátok, hogy mi az északi részhez tartunk és egyesülni akarunk a társainkkal hazugság volt. Eleve téves információkkal engedtük útnak, bízva abban, hogy a magadfajtátok elfogják és kihallgatják. És lám, bejött.

Az ork továbbra is kajánul röhögott mialatt elértek délre. Aznap már nem haladtak tovább, hanem egy ideiglenes tábort építettek, hogy másnap innen indítsák meg a támadást. Beleg az egyik sarokban próbált szundítani egyet az összekapart szalmaágyán, mikor megdöngették a rácsot mellette.

-Kellj fel! Gyerünk!

Beleg nem tett egyebet csak arrébb csúszott és próbált pihenni. De amikor meghallotta, hogy a nevén szólítják, lassan a rácsokhoz kúszott.

-Beleg. Kiszabadítunk titeket.

A hang nem másé volt, mint Túrin Turambaré, Beleg barátjáé, aki a déli határon harcolt.

-Visszaviszünk titeket a mieinkhez.

A társaság egy hang nélkül eltűnt, csak a megölt ork testeket hagyták hátra. Másnap Thingol is értesült a történtekről és kockáztatott. Kivonta északról erejének nagy részét és délre küldte, annak reményében, hogy lesznek elegen az egyesült ork erők megállításához. A tündék erősítése időben megérkezett, mikor az ellenség mozgolódni kezdett. 

A tündesereg egy jól kitervelt  rajtaütésre készültek amihez kettéosztották a sereget. A kissebbiket Beleg, a nagyobbat Túrin vezette. Az orkok egy szűk erdei ösvényen haladtak lefelé, pont onnan indultak, ahonnan Beleget kiszabadították. Az orkok rendezett sorai kiértek az ősvényről és most már sziklás, fás dombok vették körül őket. A gyanútlan katonák nem sejtettek semmit, amikor a nyilakat eresztettek beléjük és szétriasztották őket.  A sereg eleje menekült ahová csak tudott, de Beleg 2000 fős serege llevadászta a legtöbbet. Akirót meg nem kaptak el azzal végeztek a csapdák. Az orksereg hátulja mit sem tudott erről, amikor egy szakadék mentén haladtak el. Túrinék kitörtek az erdőből és hangos ordítással, hamar véres mészárlást rendeztek és kis veszteség mellett mindet a szakadékba lökték, ahol szörnyethaltak. Ez a csata a tündék győzelmével ért véget.

Cúthalion= Erősíjú

Anfauglith, a fojtogató füst, ami egykor Ard Galen névre hallgató, nagy füves mező volt, Morgoth pusztává tette Beleriand 3. legnagyobb csatájában a Dagor Bragollachban, mikor serege kitört az angbandi ostromzárból és felperzselték a vidéket. Az árnyak seregei, az orkok, pókok, trollok, farkasok, balrogok és egyéb teremtmények szinte már az egész északot uralták. Ezért néhány évvel később, mikor a Nolda és ember seregek újra megerősödtek, készen álltak az összecsapásra. Mhaedros** kinek északkeleten volt birtoka, önként jelentkezett a felderítői feladatra. Lovasíjászaival egy földúton igyekezett nyugatra, mikor rájuk sötétedett. Valahol Anfauglith közelében jártak,  már csak sétáltak a lovaikat vezetve. Az egyik Noldának eszébe jutott, hogy fáklyát gyújt, de Mhaedros egyből kikapta a kezéből és sebtében eloltotta.

-Eszébe ne jusson még egyszer valakinek!-nézett körbe csapatán, amikor távolabbról farkasvonítás hallatszott.

-Á már késő!Hiába volt csak egy másodpercnyi fény, de az ordasok máris kiszúrtak minket. Hajtsátok biztonságos helyre a lovakat és fel a fákra!

A felderítők hang nélkül felmásztak a törzseken, ám Mhaedros lent maradt. Újból meggyújtotta a fáklyát és a földbe szúrta. Erre egy csomó farkas vonított és elindult a fény felé. Látták a fáklya mellett álló tündét, aki lassan a tegezébe nyúlt, majd a húrra illesztette a vesszőt. Behunyta a szemét és várt. Vett egy nagy levegőt, majd kifújta és erősen fülelt. A farkasok először nem mertek rá rontani, mert érezték a többi tündét is. Az állatok csak kerülgették a helyet és Mhaedros erejét mérték fel. Végül úgy döntöttek, minden oldalról egyszerre mennek rá és széttépik. Mhaedros felkapta az íját és egyből fejbe lőtte a fénybe ugró alfahímet. A többi 6 magabiztosan berohant oldalakról és hátulról, de egyszerre zuhantak a földre a szépen tollazott tünde nyilaktól. Az alfa-hím azonban felállt és fogait csattogtatva megint megindult a Nolda herceg felé. Azonban Mhaedros újabb két nyilától, amit a szájába és a szívébe lőtt, végleg búcsút mondott az élettől. A farkasok még kétszer akarták megölni a herceget, egyre nagyobb létszámban. Mindenkit leterítettek aki csak akár az orrát is bedugta a fénybe. Mhaedros mindvégig csukott szemmel célzott és mindig talált. A 3 szerencsétlen próbálkozás után aztán felfogták, hogy lehetetlenség élve elérni a fáklya mellett álló alakot, aki 11-et lőtt le méghozzá csak 3 vesszővel. Mhaedros ujjai újból a húron voltak és a vessző tollát borzolgatták, mikor egy mély torkú üvöltés jelezte a farkasok meghátrálását és a tündék győzelmét. Az ordasok szépen elkullogtak, miután erősen megfogyatkoztak. Mhaedros csapata ott várta meg a hajnalt. Ekkorra már rég elküldte 10 emberét a szomszédos törp, tünde és ember királyságokba. Mhaedrosék beljebb merészkedtek Anfauglith földjére. Déltájt járhatott az idő mikor az apró kavicsos és hamus talajon egyszercsak megálltak, mert messziről porfelhőt hozott a szél. Ugyan a felhő miatt nem láthattákl, hogy mi közeleghet, de abban biztosak lehettek, hogy ellenséges. Óriási túlerővel számolhattak, ám a tündék követték vezérük utasításait, miszerint ha az idegen sereg ide ér, felveszik velük a harcot. De volt még idejük bőven. Ezalatt Mhaedros a leghűségesebb emberével beszélte át a teendőket.

-Jól figyelj rám! Gyorsan ástok egy nagyon széles árkot és amennyi karót csak tudtuk összeszedni, azt mind hegyezzétek ki és rakjátok bele, ha feltűnnek a látóhatáron, akkor gyújtsátok is meg őket. Senki nem léphet át. Majd álljatok a tűz mögé és sorozzátok meg őket rendesen! Csak remélni merem, hogy időben ideérnek a többiek.

Nehéz, fáradságos munka után kész volt a 6 km széles árok. Tele tűhegyes karókkal. Sajnálatosan a lovakat mind le kellett ölniük, hogy felstócolják az árok innenső oldalán. Mögöttük rejtőztek az íjászok, várva az ellenség érkezését. A por elültével meg is jöttek. Méghozzá a keletlakók harci szekerekkel. Nagy lendülettel jöttek és nehéz páncélos lovaikkal a karósánc felé rontottak, de amint kigyúltak a tüzek, a lovak ijedten húzódtak vissza. Néhány szekér felborult. A tűzön át, aztán nyilak jöttek, nem egy tüzet fogva csapódtak a keleti embereknek. A királyuk intett a buzogányával, és az emberei fel-alá kezdtek lovagolni. Keresték az átkelhető pontot, és nyilakkal tartották a tündéket a helyükön, amíg az orkok megérkeznek. A király néhányukat leszállított a szekeréről és a járműveiket a tűzbe dobatta.
-Át a szekereken a tündékre!
A tündék felálltak és egy sort lelőttek a szekereken áthaladók közül. Ezzel feladták a biztonságot és sok vadember nyilának lettek így a célpontok.
-Le! Le! Fedezékbe!-kiabálta Mhaedros, miközben egy keletlakó megmászta a lovakat és közvetlenül előtte bukkant fel, egy felajzott íjjal. A tünde nem habozott, hanem megragadta a torkát és jobbjával a gyomrában tolta a kardját. Majd visszalökte a hullát. A tündék összegyűjtötték az ellen hulláit és tovább építették a hulla erődöt. Tovább lőtték a keletlakókat. Minden tündére tripla annyi ember halott jutott és egyre többen másztak át. Eddig mindig visszaverték őket. Minden egyes visszaverés életeket követelt. Így maradtak a végső rohamkor már csak 10-en. Mhaedros és tündéi egymásnak vetették hátukat és felkészültek.
-Gyerünk fiúk legyen emlékezetes a finálé!
A taktika egyszerű volt és bátor. Minden harcost aki felmászott azt berángatták a mélybe és halomra ölték őket odalent. De kezdtek fáradni és új csapatok jöttek. Sorban ölték le a tündéket. Lefejezések, végtagcsonkítások kivéreztetések és kibelezések is akadtak. Mhaedros is kapott egy lándzsát a vállába, de még talált egy nyilat az egyik társában. A hullák közt feküdve kilőtte a nyilát. A sok vérveszteségtől már hallucinált. Egy nyilat lőtték ki, most mégis egy tucat nyilat látott kiállni a keletlakó mellkasából. A test pedig hangtalanul rápuffant Mhaedrosra és eltakarta testét. Hallucinációja azonban igaznak bizonyult, mert megérkeztek az egyesült hadak. Emberek Dor-Lóminból és Brethilből, Tündék Nargothrondból, Lindonból és Ossiriandból és Törpök is jöttek a kék hegységből. Ez volt a valaha látott legnagyobb szövetség, Dagor Bragollach óta. Könnyedén legyűrték a keletlakók maradékát. Átűzték őket a karósánc túloldalára, miután eloltották a tüzet. Az ork légiók elég közel jártak ahhoz, hogy lássák a történteket és visszakozzanak. A szövetség földet szórt a halottakra és felkészült az orkok utáni vadászatra. Ez már egy másik történet.

Belegostot** a nagy erődöt és Nogrodot** a Kék hegység két nagy törp erődjét már hosszú nemzedékek óta a keménykötésű, szakállas törpök lakják. Erős törpöké, kik kegyetlenek voltak a csatatéren. Hatalmas bárdjaikat és vastag, kétélű kardjaikat forgatva komoly sérüléseket okoztak az ellenségnek. Szükség is volt azokra a fegyverekre, hisz újabb határvillongásokról hozott hírt Nogrodba, a belegosti holló.
-Belegost felderítői embereket jelentettek egy folyóparton, kik hamarjában összetákolt cölöpkerítéssel védték magukat a folyó azon szakaszán, ahol a legkönnyebb volt az átkelés. Emellett velük volt még két tünde íjász is, talán Finarfin népéből- olvasta fel a nogrodi katona Telcharnak**, Nogrod legnevesebb törpkovácsának és egyben Nogrod erődparancsnokának.
-Hát akkor ne késlekedjünk! Végére kell járnunk ennek az ügynek. 50 harcost készíts fel és adj alájuk vadkant is!
A harcos bólintott és távozott. Az istállók felé vette az irányt. Nemsokára csatlakozott az erődparancsnok is.
-Készen álltok harcosok?
Telchar kiindult Nogrod kő hídján és **Sarn-athrad* felé ügettek.
Az emberek és a tündék már végeztek a tákolmány felállításával és az orkok is megérkeztek. Megkezdték a fal megmászását. A túloldalon már várták őket az íjászok és a dárdavetők. Egyikük majdnem átjutott, de két tünde a fához szegezte a kezeit, nyilakkal. Ordított volna a fájdalomtól ha egy ember nem találja fejen egy dárdával, hogy örökre elhallgattassa. Egy ideig meg tudták fékezni, de a nyilak és dárdák gyorsan fogytak. Jött a következő ork aki már megvetette a lábát a cölöpök tetején és halálos sebet ejtett íjával egy emberen. Újból megfeszült a húr és a legközelebb lévő tündét szemelte ki. A gyilkolás örömét viszont nem élvezhette ki megint, hiszen egy suhogó fejsze landolt a fejében és lefordult a cölöpök tetejéről. Az ork halálának pillanatában a fal is ledőlt. Néhány óvatlan embert lapított csak ki. A tünde-ember szövetség most már szemtől szemben láthatta a győzedelmesen vicsorgó orkok bandáját. Szétkergették az embereket míg a tündék maradtak és megállták a helyüket. Egymásnak vetették a hátukat, kilőtték utolsó nyilaikat aztán pengékre váltottak és hullottak körülöttük az orkok. Az eberek menekültek az orkok elől, de egyből megtorpantak és üldözés helyett menekülőre fogták, mikor Nogrod vaddisznólovasai a csatamezőre léptek és a földbe taposták az orkokat. Telchar nagy fejszéjével vagdosta a menekülőket, az utolsó orkig, akit Finarfin egyik harcosa döfött le mielőtt a parancsnok elérhette volna. Testét a folyó vitte magával. Vezérük a brethilbeli Haladok ura, Haldir még a folyónál volt. Ő néhány emberével végig kitartott. Mikor hátrafordult tekintetete a vadkanáról lecsusszanó Telcharon ragadt meg. Fáradtan ugyan de méltóságteljesen a törp elé ment. Telchar éppen átadta a kantárt egyik harcosának, mikor megszólították a háta mögül.
-Köszönöm, hogy segítségünkre siettél Törp uram.
-És ki köszöni?-kérdezte Telchar.
-Maga Haldir a Haladok ura- nyújtotta kezét az ember miután hüvelyébe dugta kardját. A törp felnézett rá és keményen belecsapott vaskesztyűs jobbjával, Haldir csupasz tenyerébe és szorítani kezdte. Felmérte Haldir erejét. Ezt Brethil ura is észrevette és belement a játékba. Telchar viszont szörnyülködve vette észre, hogy kesztyűje recsegve, ropogva egyre kisebb méretet ölt.
-Látom van benned erő fiam.-helyezte balját a fiú vállára, ezzel is könyörögve, hogy engedje el a kezét.
-Hát nem panaszkodok- válaszolt.
-Akkor mégis miért menekültetek el az otthonaitokból.

-Népem bátor ugyan de létszámuk alacsony. Több mint 300 harcosunk van akik őrzik az Ephel Brandirt*

-Rendben. Már küldtem Belegostba egy hollót. Harcosokat kértünk. 1 Órán belül itt lesznek A népedet két embernek Nogrodba kísérik és elszállásolják őket. Mi pedig elindulunk Brethilbe, gyalogosan  Nogrod hadával. 

-Én pedig mutatom az utat.-javasolta Haldir.

Miután bevárták Belegost csapatát azonnal indultak is Brethilbe. Alig 5 órás út után egy őrtoronyra bukkantak. Minden törp a földön kushadt nehogy a két ork íjász észrevegye őket. Haldir halkan megfeszítette a húrt, majd pukk-pukk. Holtan zuhantak le a totnyból.

-Így kell ezt csinálni.-mosolygott Haldir.

Fél perc sem telt el máris nyilak tucatjai zúgtak feléjük. A brethilt védő orkok ugyanis látták amint társukat eltalálják a nyilak és megtámadták a törpöket.

-Számszeríjászok! Nyilat illeszt! Tűz!

Kiiktatták az íjászok javát, de még sok harcosuk maradt.

-Baruk Khazad! Támadás!
A törpök kiugrottak a fedezékből és őrültek módjára két fejszével mentek orkokat gyilkolni.
-Egyestűz!- legyintet a számszeríjászoknak Telchar. Ordított egyet és rávetette magát az egyik íjászra. Kegyetlenül feldarabolta.. Levágta kezeit, lábait, majd a fejét. Meleg vérével kente be a szakállát és az arcát is. Tovább indult a falu felé, sorban vágva le a mocskokat. Egyik ork fáklyával hadonászott előtte. Miután az egyik fejszéje egy másik orkban landolt, a megmaradt fejszéjével felfogta a fáklyát és a saját fegyverével gyújtotta fel az ork haját. Ordítva elmenekült az övéi felé és felgyújtott még egy párat. Egy nagy kövér ork következett, kivel az egyik törp sem bírt. Mindet legyűrte. Telchar nekidobta a fejszéjét. A fegyver viszont egy nagy, vastag pajzsban landolt. Azt azonban nem vette észre, hogy Telchar egy hosszú bárddal készül lesújtani, mert maga felé emelte pajzsát. Ekkor csapott le a bárd, ami átvágott a pajzson és az ork fején is, akár a kés a vajon. A falu közepén még egy utolsó védelmi vonaluk állt fel. Velük szemben a törpök pajzsfala. Mindkét állás mögül íjászok lőttek ki. Telchar megint maga indult meg egy karddal a kezében. Kerülgette a nyilakat. A végén mégis belelőttek egyet. A törp megállt egy pillanatra aztán ordítva félbevágta magán a vesszőt. Vadul átugrált a pajzsfalon és hátulról vagdosta az orkok lábait. Jobbra is balra is kitágította a rést, amin saját harcosai nyomultak át. Az élvonalban tombolt a csata . Telchar vállon ragadt egy orkot, aztán erősen megfejelte. Az ork megszédült a törp sisakja miatt. Most a két keze közé fogta a fejét és erősen megfejelte. Az orknak szétnyílt a koponyája.
-Na így valahogy.-mosolygott.
Majd Haldir egyszerre három nyilat lőtt ki és mind a három átzúgott egy-egy koponyán. -Na de így se rossz mosolygott vissza rá Haldir. Átverekedték magukat a pajzsfalon és ők ketten rohantak tovább Haldir csarnokába. Telchar félkézzel betörte az ajtót és begurult a terembe megküzdött az őrökkel. Az ork törzsfő ott tespedt a karosszékben és kardjához nyúlt. Haldir egyből a támlához szögezte nyilaival a vállait. Telchar pedig felugrott elé az asztalra és rámeredt. - Ki küldött? Mi célból vagy itt? Az ork azonban egyszerűen arcon köpte.
- Rossz válasz-sóhajtott a törp majd éket vert a fejébe, fejszéjével. Ekkor odakintről újra felhangzott a törpök csatakiáltása, Baruk khazad. Khazad-ai menu. Győztek és Haldir népe már újra otthon volt alig négy nap alatt.

Sarn-athrad= törp gázló
Ephel Brandir= Brandir dombja

Brodda

Nirnaeth Arnorediad, a megszámlálhatatlan könnyek csatája, Ebben a borzalmas mészárlásban az emberek vállvetve harcoltak a tündék oldalán. Mind a három ház, kivéve a 4.-et,a füstös bőrű keletlakókat. Közülük a legnevesebb Uldor** volt aki fiaival együtt hűséget fogadtak a Noldák nagykirályának. De árulónak bizonyult, mert mikor a tündék majdnem legyűrték ellenfeleiket, Uldor serege oldalt váltott és sajátjai ellen fordulva a biztos vereségbe taszított mindenkit. A szövetség hadait azóta sem érte nagyobb veszteség, mint itt, ebben a csatában. Uldor nevét örökre elátkozta minden lélek. Büntetésül a két szemével látta ahogy 3 fiát is felnyársalják a tündék, ám Morgoth parancsára Dor-Lóminba vitte seregét, hogy Hador népének maradékát sanyargassa és fosztogassa. Megostromolta a Hador-házi gyenge erődfalut. Egyetlen ostromtoronnyal érkezett, amit lovak segítségével a falhoz húztak. Eközben 30 gyalogost nyilaztak le. A verbuvált sereget nagyrészt íjászok alkották. Ügyes vadászok, egyszerű vadászíjakkal. Uldor bemászott a toronyba és felfelé tartott, alabárdosaival együtt. Szusszant egyet és a katonáira nézett.
-Készen álltok?
Válaszul mindenki a fához ütögette alabárdját. Egyre gyorsabban és gyorsabban, aztán két ember az ajtóhoz lépett és a kötelekhez nyúlt. Uldor felvette a keletlakók jellegzetes, szárnyas, aranysárga sisakját.
-Eresszétek!-hangzott a sisak mögül.
A csapóajtó leereszkedett a falra és kilapított két szerencsétlent. A nap betörő sugarai egy pillanatra elvakította Uldort, Ezután megpillantotta a falat és a 2 íjász egy-egy az ajtó alól kilógó végtagját.
- Alabárdokat a kézbe! A falakra!
Az ajtó most hídként funkcionált és keletlakók megszállták a falat.
-Hárman utánam! A többiek az udvarra!
Elsőnek egy menekülő íjász hátába dobta a fegyverét. Jobbjával rálépett a hullára és kicsavarta a testéből az alabárdot. Eztán további íjászokba és két, nád-pajzsos harcosba futottak bele. Uldor fejével intett embereinek, hogy menjenek. Azok pedig értették a dolgukat. Két oldalról hatalmas csapást mértek a pajzsra de nem horpadt be. Nem is ez volt a céljuk. A bárd sarkantyúit erősen beakasztották a pajzs szélébe így fedetlen lett a mellkas. Lehúzták a földre az egészet. A 3. oldalról csapott rá a mellkasára és halálos sebet ejtett Hador hazáznak emberén.
-Vigyázz!
Uldor maga elé kapta a paraszt pajzsát de 2 harcosát leterítették a nyilak
Egy nyíl pedig a pajzsban állt meg. Felállt és ordítva nekiment az íjászoknak. A bal kéz felőlinek a nyakába dobta az éles szélű pajzsát. A fegyver elrepült ugyan de felvágta az ellen torkát. A torkát markolászva, levegő után kapkodva, máris féltérdre ereszkedett. A másikra emberei vetődött rá és addig verte a paraszt fejét, amíg csak mozgott, végül a fejébe állította a sisak szárnyát. A keletlakó kardforgatók is parancsot kaptak, hogy törjék be a kaput és mindenkit vágjanak le ki ellenük szegül. A kapu nyitva volt és halott Hador házbéli hullákkal volt tele. Uldor ledöfte a vértől és nemi sártól cuppogó földbe az alabárdját. Megnyújtóztatta végtagjait, megropogtatta ujjait, majd behunyt szemekkel hátrahajtotta a fejét és hangosan kifújta a levegőt, jelezve hogy ebből neki máris elege van. Aztán alighogy csípőre tett kézzel elmélkedni kezdett, megszólították. Brodda** volt az a keletlakó kardforgatók vezére.
-Itt maradsz Brodda. Neked adom ezt a birtokot de sereged felét elviszem. Uldor elment, Brodda pedig rabszolgasorba döntötte Hador népét. Egyvalakit nem mert bántani: Morvent, Húrin asszonyát. Boszorkánynak tartották és elkerülték a háza táját is. Brodda tehát Dor- Lóminban maradt, egészen Túrin érkezéséig, ki végzett vele és embereit elzavarta. Uldornak azonban még volt mit elintéznie délen. El akarta űzni Ossiriand** zöld tündéit mert félt, hogy szövetkeznek Nargothrond népével és veszélyt jelentenének Dor-Lóminra. Uldor seregét főleg fegyelmezett gyalogosok tették ki, kik a menetoszlop közepén masíroztak, nagy téglalap pajzsaikkal és hosszú lándzsáikkal. Kardhüvelyükben handzsárjaikkal. Az utóvéd alabárdosokból állt. A sereg élén voltak a legjobb harcosok. Az aranypáncélos nehézlovasság, a katafraktok. Arcukat fátyol, fejüket tüskés sisak védte. Ossiriand tündéit végül egy folyónál találták meg. Uldor rájuk szabadította a katafraktokat. A tündék későn vették észre őket és vérük hamar véresre festette a folyót. Néhány előcsatározó átrohant a folyón és nem érték őket utol, mert a 3 lovas akik utánunk ugrattak elmerültek. A többi inkább a tehetséges lovasíjászaikat követte, de őket sem érték utol. Uldor távolról nézte nehézlovasait, ahogy az erdő felé hajtja a tündéket. A végén kikerültek a látóhatárról. De nagyon megörült, mikor újra meglátta őket. De nem ám úgy, ahogy gondolta. A katafraktokat Ossiriand lovasai űzték, méghozzá Nargothrond seregének segítségével. Az íjászok megálltak és hagyták, hogy a lovasság visszatérjen Uldorhoz. De ő visszaparancsolta őket és melléjük adta még alabárdosait is. Miután a páncélos lovak beindultak, a katafraktok kiáltva leengedték pikáikat és vérre áhítoztak. A zöld tündék szembe mentek velük, és íj helyett kardot ragadtak. Mikor közelükbe értek, két oldalra állva átengedték őket maguk közt. A lovasok lándzsái célt tévesztettek. A tündék karjai viszont nem. Sorban hasították fel a szélső harcosok kemény vértjeit. A kettévált íjászok, most egyesültek és hátulról rohantak beléjük. Újabb keletlakó lovasok zuhantak le a nyeregből. A nehézlovasságból maradt még bőven, Nargothrond acél fejszéseinek is, akik végül a vesztüket okozták. Felaprították mind. Hasonlóképpen jártak az Ossiriandi lovasíjászok is akik az földbe cövekelt alabárdosokon akadtak fenn. Kiszedték alóluk a lovaikat, majd még a fel sem ocsúdott tündéket kardok és buzogányok formájában érte a halál a zöldellő mezőn
Ám a nargothrondi seregnek még hátra volt a Keletlakók java.
-Végezzetek a tündékkel!
Az alabárdosokkal az élen indultak felaprítani az ezüstpáncélos Nemes tündéket. Arany csapott össze az Ezüsttel. Uldor lökdösődve a katonái élére tört és megkezdte párbaját az első tündével. A kardforgatók pajzsokat emeltek az alabárdosok elé és már lassan a nargothrondi sorok közé szivárogtak. Pont úgy, ahogy a víz a kavicsok közé. Uldor kardforgatói erős ellenfélre akadtak, de a vezérükkel együtt volt esélyük.
-Kardot!
Eldobta a pajzsát és levette a sisakját, majd két karddal folytatta. Kettévágott egy pajzsot és leszúrta a másikkal. Egyszerre két pengéjével hárított egy fejszét, aztán ágyékon rúgta és félkézből lemetszette a fejét. A háttérből azonban egy szakasz tünde megcélozta a jobbszárny alabárdosait. Uldor egyből átirányította a kardforgatókat a lövészek ellen. Maga is oda indult. Hátulról lepte meg őket. Egyre keservesebben irtotta őket, amikor hirtelen felnézett. Látta, hogy az alabárdosai, akik oly könnyedén győzték le a Dor-lóminiakat, azok most oly könnyen hullanak akár a falevelek egy szeles őszi napon. A kardforgatók ugyan nem voltak olyan jó harcosok, de volt pajzsuk. Uldor azonnal kiadta a visszavonulási parancsot, ám őt feltartották. Egyszerre hárman. Kettőt a fáradsága ellenére levert de a harmadik levágta a bal lábát. Ugyan még végzett vele, de fájdalmában fel sem bírt kelni. Ott feküdt a véres földön, a halottai és az ellen hullái közt, már alig lihegve, mikor egy erős hang hozzászólt
-Ne lelj soha megnyugvást, ne hagyjon alább a bűntudat mi a lelkedet nyomja, áruló Uldor, átkozott Uldor. Egy lándzsa végzett vele végül, mit Finrod, a Noldák nagykirálya és Nargothrond Ura mártott bele.